Egyre csak nő a Huawei

2018.01.22| Huawei

A Közép-, Kelet- és Észak-Európa régióban 20 százalékkal nőtt az okostelefonok értékesítése.

A Huawei közzétette a 2017-es évre vonatkozó előzetesen kalkulált forgalomnövekedési adatait. Eszerint a vállalat globális árbevétele az egy évvel korábbihoz képest tavaly több mint 15 százalékkal, 600 milliárd jüanra (92 milliárd dollár) nőtt. A Huawei Fogyasztói Üzletága által közölt adatok szerint a Közép-, Kelet- és Észak-Európa régióban az okostelefon értékesítés volumene éves szinten több mint 20 százalékkal emelkedett, a vállalat növelte jelenlétét a Stockholmtól Athénig terjedő térség mind a 26 országában.

A Huawei tapasztalata szerint egyre nagyobb a kereslet az okostelefonok iránt, mind a zászlóshajó, mind az alacsonyabb árkategóriájú modellek esetében. Az IDC tavaly novemberben készített – a Huawei által támogatott – előrejelzése szerint 2016-ban minden eladott személyi számítógépre 5,6 darab eladott okostelefon jutott. A piackutató cég becslése szerint 2021-re a világ több mint hatvan százalékának lesz okostelefonja. Ezek az adatok a Huawei stabil, jelentős értékesítési növekedésében is tükröződnek.

Egyre csak nő a Huawei

 „A Huawei több mint húsz százalékkal erősített pozícióján a régióban” - mondta Shen Liang, a Huawei Fogyasztói Üzletágának magyarországi igazgatója. Az eladások folyamatos növekedése azt bizonyítja, hogy a vállalat világszerte elkötelezett a kutatás-fejlesztés iránt annak érdekében, hogy a felhasználókat a nekik tetsző mobilkészülékekkel lássa el. „Biztosak vagyunk abban, hogy az előttünk álló év – az intuitív és elérhető élményeket nyújtó okostelefonjainknak köszönhetően – továbbra is bizonyítani fogja ezt”, tette hozzá Shen Liang.

A vállalat globális, valamennyi üzletágát magába foglaló árbevétele az egy évvel korábbihoz képest tavaly több mint 15 százalékkal, 600 milliárd jüanra (92 milliárd dollár) nőtt, az okostelefon szállítása világszerte elérte a 153 millió darabot, amellyel a világon a harmadik helyen áll.   Az okostelefon értékesítés növekedése a Huawei mint prémium márka globális elismertségét is erősítette. A gyártó a 49. helyezést érte el 2017-ben a BrandZ Top 100 Legértékesebb Vállalat listáján, a Forbes 2017-es legértékesebb vállalatokat összegző rangsorában 88. lett, és a 40. helyre került a Brand Finance 2017 Global 500-as, ugyancsak a legértékesebb vállalatokat felvonultató listáján. A Huawei 2017. évi, a KPMG által auditált, végleges pénzügyi eredményei várhatóan áprilisban jelennek majd meg.

 

 

Akciós tokok és tartozékok – katt ide! Akciós tokok és tartozékok – katt ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei