Villámtempóban fejlődik a mesterséges intelligencia

2021.04.25| (X)

Az AI a koronavírus járvány egyik nagy nyertese, szakértők szerint 2025-re a globális AI-piac értéke elérheti a 60 milliárd dollárt.

Az AI a koronavírus-világjárvány egyik nagy nyertese, szakértők szerint 2025-re a globális AI-piac értéke elérheti a 60 milliárd dollárt is, a világ GDP-je pedig közel 16 billió dollárral emelkedik majd az mesterséges intelligenciához kacsolódó fejlesztéseknek köszönhetően.

Életünk szinte minden területén hasznát vesszük a gépi tudásnak, amely technológiák segítik akár a rendvédelmi szerveket, akár a vezető járműgyártókat, a fogadásokat online póker magyar oldalain, a gépi modellezés pedig a klímaváltozás hatásainak elemzésében nyújt segítséget. A gépeknek, ahogy a mesterséges intelligenciának is, 2021-ben különösen nagy szerepe van az egészségügyben is.

Gondoljunk csak bele, a gépi adatfeldolgozás a vírus megismerésében éppúgy, mint a vakcina-fejlesztésekben is szerepet játszik, de az AI segíti a járványgörbék alakulásának előrejelzését, vagy éppen a kórtermek megfelelő fertőtlenítését is.

A mesterséges intelligencia észrevétlenül válik mindennapi életünk részévé

Az AI térnyerésében természetesen az olyan technológiai szempontból nyitott térségek játszanak vezető szerepet, mint az USA, ahol az igények ugrásszerű növekedést mutatnak a fejlesztések iránti keresletben. Egyes vélemények szerint, azok a vállalkozások, cégek, amelyek kiaknázzák a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket, mint a mobilos cégek, közel 40 százalékos emelkedést tapasztalnak az üzleti termelékenység terén, ami nem meglepő, hiszen egyre szaporodnak a modern technológiai megoldások.

A hétköznapi felhasználók egyelőre csak ismerkednek a mesterséges intelligencia kifejezéssel, miközben rövid időn belül elérkezik az idő, amikor az AI és a gépi tanulás gyakorlatilag a mindennapi életünk részévé válik. Már manapság sem túl meglepő chatbotokkal beszélgetni az ügyfélszolgálatokon, érdeklődésünk alapján termék- és szolgáltatás ajánlatokat kapni a webáruházakban, esetleg a streaming szolgáltatóknál.

2020-ban egyre újabb és területeket hódított meg az AI, és a trend 2021-ben csak fokozódik, hiszen a járványkezelésben éppúgy, mint a klímaváltozás elleni harcban is fontos szövetségesünk lehet. Éppen ezért óriási üzleti lehetőség is rejlik a mesterséges intelligenciában.

Egyre több kutatás folyik a gépek gondolkodásával összefüggésben

Mitől félnek mégis leginkább a felhasználók, a fogyasztók? Jellemzően a megmagyarázhatatlan, átláthatatlan dolgoktól, ami azért is fontos megállapítás, mert a mesterséges intelligenciával kapcsolatos esetleges ellenállást is ez az érzés váltja ki a leggyakrabban. Gondoljunk csak bele, sokak számára a keresőoptimalizálás is a mágia szintjén van, és már itt is milliárdokról van szó, egy AI-alapú ügyfélszolgálati chatbotnál üzleti pedig kockázata van a félrecsúszott automatizációnak, ugyanakkor egy önvezető autónál, drónnál vagy a légi irányításban közvetlen életveszélyt is előidézhet.

Szerencsére a félelmet gyorsan felismerték a fejlesztők és a döntéshozók is, így számtalan témába vágó kutatás folyik az ún. „explainable AI” irányában azzal a céllal, hogy jobban megérthessük a gépek úgynevezett „gondolkodását”. Nem kérdés tehát, hogy még hosszú út áll előttünk, amíg tökéletesen megbízható társként tekinthetünk a mesterséges intelligenciára, a segítő robotokra, de az sem kérdés, hogy a jövő hamarosan beköszönt.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

    2025.12.12
    | 9to5mac
    Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
    Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

    Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

    2026.01.16
    | 9to5Mac
    Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.
    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

    2025.12.19
    | Android Headlines
    Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
    Samsung Galaxy S26 Ultra – két kulcsfrissítés gyakorlatilag biztos

    Samsung Galaxy S26 Ultra – két kulcsfrissítés gyakorlatilag biztos

    2025.12.12
    | Phone Arena
    Gyorsabb töltés, műholdas vészkommunikáció és egyre tisztuló kép a Samsung 2026-os csúcsmodelljéről.