Végre: fotókon a Xiaomi új tablete

2018.06.22| GSM Arena

Hétfőn mutatkozik be a Xiaomi Mi Pad 4, a kínai gyártó legfrissebb táblagépe.

Ezúttal nem csak pletykákat, hanem rögtön hivatalos fotókat is mutatunk az újdonságról, amely több mint egy év elteltével váltja a korábbi Xiaomi Mi Pad 3 tabletet. A képeken jól látható a vékony keretekkel rendelkező tablet, valamint a fekete és a rose gold árnyalatok is megerősítést nyertek. A fotók tanúsága szerint megtartották a 7.9 colos kijelzőt, így továbbra is igen kompakt marad méretben a táblagép, ehhez 16:10 képarány társul.

A burkolat nagyon hasonlít az előző generáció megjelenéséhez, így inkább csak belső tudásban várható változat, méghozzá Snapdragon 660 processzort és méretes, 6000 mAh-s akkumulátort rejt a vékony burkolat. A hátlapra egy 13, az előlapra pedig egy 5 megapixeles kamera kerül, előbbi mesterséges intelligenciával növeli a fotók minőségét. Extraként az AI-hoz arcfelismerőt is kap a Xiaomi Mi Pad 4, ez eddig nem szerepelt a korábbi tabletek funkciói között.

Ami az árat illeti, az alap modell, amely 4/64 gigabájt kombinációval rendelkezik, 230 dolláros áron kezd és csak Wi-Fi kapcsolatra képes. Ennél lényegesen erősebb a 6/128 gigabájtos verzió, amelyhez már LTE támogatás is jár, ezért Kínában 308 dollárt kér el a gyártó.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.