Új kamera fícsörök a Samsungtól

2020.01.06| XDA Developers

A fotós képesség mellett akkumulátor egészség és szupergyors töltés érkezése is kiderült.

A Samsung One UI felülete új életet hozott a cég okostelefonjaira és ahogy azt megszokhattuk, szépen lassan ugyan, de egyre jobb lesz. A legfrissebb One UI frissítés több újdonságot is hoz az XDA Developers szemfülesei szerint, akik belevetették magukat a One UI 2.0 mélységeibe.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Galaxy S11/S20 több új kamera funkciót hoz, ez nem is annyira nagy meglepetés, az azonban igen, hogy ezek több modellre is elérhetők lesznek javarészt. Az egyik ilyen újdonság a Director’s View, amely lehetővé teszi, hogy a kamera fókuszát egy tárgyra fixáljuk, a telefon ezt a tárgyat követi folyamatosan, a gimbaloknál láthatunk ilyen megoldásokat a hordozható eszközöknél.

Egy másik lehetőség a Single Take Photo, mellyel a Samsung a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy a lehető legjobb képet kapjuk. A Google is ezt tette a Pixeleken a Photobooth opcióval, a Samsung ezt turbózta fel a képkészítéshez való tippekkel, illetve a több szögből való fotózással.

Végül a vállalat visszahozza a Pro Video módot, amely lehetővé teszi a felhasználók számára a záridő, az ISO, az expozíció és még egy sor más részlet beállítását videófelvételekben, nem csak fotók esetében. A bokeh effektek már megjelentek Live Focus videóeffekt néven a Note 10-zel.

A One UI bugyraiban kutatva találták az XDA Developerstől az akkumulátor állapot figyelésének lehetőségét, amely az Akkumulátor állapot nevet kapta. A szolgáltatás segít a felhasználónak megmutatni, mikor kell a telepet cserélni. Az akkumulátor egészsége egyre gyakrabban kerül az érdeklődés középpontjába, az Apple az iPhone készülékein támogatja is. Jó látni, hogy a Samsung is egyre nagyobb figyelmet szentel ennek.

A hírek szerint az akkumulátor állapotjelzője jónak minősíti a telepet, ha a kapacitás 80-100 százalék között van, 50-79 százalék között OK az állapot és rossz a minősítés, ha 49 százalék alá kerül a kapacitás. Az Akkumulátor állapot a Galaxy S11/S20-on debütál hamarosan, ám az nem egyértelmű, hogy korábbi modellek is támogatják-e majd a lehetőséget.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a Samsung Galaxy Fold 2-ben debütáló Super Fast Chargingot, amely minimum 25, maximum 45 wattal lesz tölthető.

 

 



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

Google Maps vs. Waze: A két navigációs óriás küzdelme a telefonunkon

2026.08.09
| Android Police
Bár a Google mindkét alkalmazást birtokolja, még mindig nyomós okunk van mindkettőt feltelepíteni.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Ez a rejtett Samsung funkció teljesen megváltoztatja a mobilhasználatot – sokan mégsem tudnak róla

Ez a rejtett Samsung funkció teljesen megváltoztatja a mobilhasználatot – sokan mégsem tudnak róla

2026.07.12
| Android Central
Az Edge Panel az egyik leghasznosabb funkció, amely jelentősen felgyorsítja a mindennapi használatot, miközben a Pixel telefonokból továbbra is hiányzik.