Túléli a Lumia 800 a jeges vizet?

2013.04.10| Phone Arena

A finn gyártó Nokia Lumia 800 mobilja volt az első Windows Phone rendszerű, felsőkategóriás okostelefon a cégtől.

A finn gyártó Nokia Lumia 800 mobilja volt az elsÅ‘ Windows Phone rendszerű, felsÅ‘kategóriás okostelefon a cégtÅ‘l. Bár azóta ezt a címet elbitorolta tÅ‘le a Nokia Lumia 920, még meglepÅ‘ sztorikat lehet hallani a 800-ról. Ilyen például a 2011 novemberében, egy egyéves gyerek által elcsent készülék, aki az erkélyrÅ‘l ledobta a telefont a betonra, több métert esett a mobil, ám meglepÅ‘ módon teljesen sértetlen maradt, sem a polikarbonát burkolat, sem a kijelzÅ‘ nem szenvedett kárt, egyedül a bekapcsológomb nem került elÅ‘ soha többé. Érdekesebb azonban a napokban történt eset, amikor is Kiiminki Oulu-ban, Finnországban búvárkodott, megÅ‘rzésre, valamint fotózásra barátjának adta a Lumia 800-at, ám a jég megrepedt, az ismerÅ‘s pedig telefonnal együtt a jeges vízben landolt. Az ember kimentése után a mobilra került a sor, ám addig tíz percet töltött jeges fürdÅ‘ben. Kiiminki a SIM kártyát azonnal kiszedte belÅ‘le, majd több órán át szárította a Lumia 800-at és megnagyobb meglepetésére az bekapcsolt, az egyetlen gond az érintÅ‘kijelzÅ‘ nagyfokú érzéketlensége lett. A telefonnal viszont még a víz alatt sikerült fotót is készíteni, holott a Nokia Lumia 800 egyáltalán nem vízálló készülék – szemben például a Sony Xperia Z-vel –, mégis túlélte a kalandot. Nektek van hasonló, "túlélÅ‘" sztoritok?



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.