Túléli a Lumia 800 a jeges vizet?

2013.04.10| Phone Arena
Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A finn gyártó Nokia Lumia 800 mobilja volt az első Windows Phone rendszerű, felsőkategóriás okostelefon a cégtől.

A finn gyártó Nokia Lumia 800 mobilja volt az első Windows Phone rendszerű, felsőkategóriás okostelefon a cégtől. Bár azóta ezt a címet elbitorolta tőle a Nokia Lumia 920, még meglepő sztorikat lehet hallani a 800-ról. Ilyen például a 2011 novemberében, egy egyéves gyerek által elcsent készülék, aki az erkélyről ledobta a telefont a betonra, több métert esett a mobil, ám meglepő módon teljesen sértetlen maradt, sem a polikarbonát burkolat, sem a kijelző nem szenvedett kárt, egyedül a bekapcsológomb nem került elő soha többé. Érdekesebb azonban a napokban történt eset, amikor is Kiiminki Oulu-ban, Finnországban búvárkodott, megőrzésre, valamint fotózásra barátjának adta a Lumia 800-at, ám a jég megrepedt, az ismerős pedig telefonnal együtt a jeges vízben landolt. Az ember kimentése után a mobilra került a sor, ám addig tíz percet töltött jeges fürdőben. Kiiminki a SIM kártyát azonnal kiszedte belőle, majd több órán át szárította a Lumia 800-at és megnagyobb meglepetésére az bekapcsolt, az egyetlen gond az érintőkijelző nagyfokú érzéketlensége lett. A telefonnal viszont még a víz alatt sikerült fotót is készíteni, holott a Nokia Lumia 800 egyáltalán nem vízálló készülék – szemben például a Sony Xperia Z-vel –, mégis túlélte a kalandot. Nektek van hasonló, "túlélő" sztoritok?

Túléli a Lumia 800 a jeges vizet?

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Túléli a Lumia 800 a jeges vizet?



Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei