Szuperolcsó külső akkumulátorral ünnepli első születésnapját a OnePlus

2014.12.17| Engadget

Kereken egy évvel ezelőtt robbant be a köztudatba a OnePlus, hogy megalkossa a legjobb ár-érték arányú okostelefont.

Kereken egy évvel ezelÅ‘tt robbant be a köztudatba a OnePlus, hogy megalkossa a legjobb ár-érték arányú okostelefont. A OnePlus One-t sokáig igen nagy felhajtás övezte, aztán persze a cég minden lehetséges gyerekbetegségbe belefutott, így az elsÅ‘ modellek piacra jutása sem volt egyszerű, majd hosszú hónapokig csak meghívóval lehetett megvásárolni a One-okat. Ma már több mint félmillió eladott példánnyal büszkélkedhet a OnePlus, év végéig pedig az egymilliós határt is átlépheti. Ennek örömére a gyártó úgy döntött, az ünneplés egyik megfelelÅ‘ módja a vásárlók öröme, így bejelentette a vékony Power Bank külsÅ‘ akkumulátort, amely nevetséges 15 dolláros/14 fontos áron debütált. Ezért az összegért egy igen vékony, 10.000 mAh-s, három porttal ellátott kiegészítÅ‘höz juthatnak a vásárlók, akár háromszor is teljesen feltölthetÅ‘ vele a OnePlus One, mielÅ‘tt újra kellene tölteni az erÅ‘forrást. Ez utóbbi egyébként öt óra alatt érhetÅ‘ el. Arról egyelÅ‘re nem adott tájékoztatást a cég, hogy mikortól vásárolható meg a Power Bank.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.