Samsung App Mix: exkluzív alkalmazások ingyen

2012.10.05| Samsung

Október közepétől ingyenesen elérhető a Samsung androidos okostelefonjaira és táblagépeire a vállalat exkluzív, magyar alkalmazásokból álló appcsomagja, amely a rajtnál 11, de az év végére már 15 hasznos programot fog tartalmazni.

Október közepétől ingyenesen elérhető a Samsung androidos okostelefonjaira és táblagépeire a vállalat exkluzív, magyar alkalmazásokból álló appcsomagja, amely a rajtnál 11, de az év végére már 15 hasznos programot fog tartalmazni. A Samsung App Mix sokoldalú alkalmazásaival minden Android 2.3-as vagy frissebb rendszerrel felszerelt Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa ingyenesen jut hozzá magyar tartalmakhoz. Hazánkban is egyre nagyobb számban és arányban kerülnek forgalomba okostelefonok, egyre szélesebb rétegek használják aktívan a néhány évvel ezelőtt még az informatikusok játékszerének tartott készülékeket. Az ő igényeiket szolgálja ki az a mintegy 675 ezer alkalmazás, amely letölthető az Android alkalmazásboltjából, a Play Store-ból, valamint a Samsung Apps-ból.

Az alkalmazások döntő többsége azonban természetesen a világnyelveken, a legnagyobb országok lakói számára készül, a hazai applikációk aránya elenyésző. A magyar alkalmazáspiac pedig még nem elég erős és nagy ahhoz, hogy megfelelően motiválja a fejlesztőket új programok létrehozására – nem véletlen, hogy sok népszerű alkalmazás hobbiprojektként készül. Ezt felismerve döntött úgy a Samsung Magyarország, hogy a hazai okostelefonos felhasználók igényeire odafigyelve létrehozza a Samsung App Mix-et. Az App Mix Android rendszerre írott alkalmazásait minden kompatibilis Samsung okostelefon és táblagép tulajdonosa ingyenesen letöltheti, jelentősen javítva ezzel készüléke hazai használhatóságát.

„Ugyan hazánkban is nagyon népszerűek okostelefonjaink, de úgy tapasztaltuk, hogy a magyarok nemzetközi összehasonlításban aránylag kevés alkalmazást használnak. Mivel a piac mérete miatt kevés fejlesztő készít speciálisan hazai applikációkat, úgy gondoltuk, hogy nekünk kell közbelépnünk ügyfeleink érdekében – globális cég vagyunk, de lokálisan is gondolkodunk. Az App Mix-et azért hoztuk létre, hogy az androidos Samsung okostelefonok hazai tulajdonosai még szabadabban, még sokoldalúbban aknázhassák ki készülékeik képességeit, miközben ezért egyetlen forint felárat sem fizetnek” – mondta el Kunos Balázs, a Samsung Magyarország telekommunikációs és digitális képalkotás divíziójának üzletágvezetője.

 Az alkalmazások a korábban megvásárolt Samsung-telefonokra utólag tölthetők le a Samsung Apps áruházból, míg az újakra a keretalkalmazás hamarosan már előtelepítve érkezik. A Samsung App Mix nevű keretalkalmazás birtokában mindenki maga döntheti el, hogy a magyar applikációk közül melyeket kívánja ingyenesen letölteni – az összeset, vagy csak egy-egy programot. A projekt során a Samsung az alábbi alkalmazások fejlesztőivel kötött stratégiai partnerséget, azaz a „Samsung App Mix” a következőket tartalmazza:

Október közepétől elérhető:

  • MTVA Médiatár: a Samsung Smart TV-khez hasonlóan ezentúl a Samsung okostelefonokon is a felhasználók rendelkezésére áll az MTVA Médiatárának páratlan választéka, beleértve számos népszerű film, sorozat, mese archívumát.
  • PocketGuide: a PocketGuide hangalapú városnéző túrákat kínál belföldön és a világ 85 nagyvárosában. Az alkalmazás ingyenesen az összes belföldi, és egy szabadon választott külföldi túrát tartalmaz a Samsung felhasználók számára, de természetesen további túrák is vásárolhatók hozzá.

  • VinCe Bor: borszakértőknek és alkalmi borfogyasztóknak is számos érdekességet tartogat. A felhasználók egyedi jellemzők alapján kereshetnek a különböző borfajták között, a kiválasztott bort speciális boradatlap ismerteti, ami megosztható a Facebookon vagy akár e-mailben is. A menüválasztékot pincekereső, boresemény-ajánló és étel-bor párosító funkciók is gazdagítják. A szoftver különlegessége, hogy adatbázisa folyamatosan bővül, minden, a VinCE magazinban tesztelt bor időről időre bekerül a rendszerbe.

  • VinCe Gasztro: a több mint 200 recept közül a felhasználók hangulatához és az alkalomhoz illő ételt ajánlja, továbbá fesztiválajánlót és gasztrolexikont is tartalmaz. Különlegessége az intelligens bevásárlólista, amely egy menüsor esetén összesíti a különböző fogások alapanyagigényét.
  • Port.hu Kiállítás: a magyarországi állandó és időszaki kiállítások, tárlatok és múzeumi programok iránt érdeklődők egy helyen megtalálhatják az összes őket érdeklő hazai eseményt, miközben helyszín és program alapján is kereshetnek.
  • Kincs Gyermekmagazin: a szülőknek, pedagógusoknak készült alkalmazás 0-14 éves korosztálynak szóló programokhoz nyújt óriási segítséget, mert megkönnyíti az eligazodást a sok száz, óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló szabadidős lehetőség között, napi bontásban is. A magazin tematikus bontásban ajánl színházi, mozis, szabadtéri műsorokat, kiállításokat, múzeumokat, koncerteket. A folyamatosan frissülő lista jelenleg 250 helyszínt, 200 különböző programot és 500 programidőpontot tartalmaz.

  • Légszennyezettség: az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai alapján jeleníti meg a légszennyezettségi szinteket Magyarország területén. Az adatbázisban mintegy 60 mérőállomás található országszerte, amelyek a levegő kén-dioxid, nitrogén-dioxid, nitrogén-oxid, szén-dioxid, ózon és szálló por tartalmát mérik.
  • Budapesti Illemhelyek: segítségével a fővárost nem tökéletesen ismerő felhasználók is azonnal megtalálhatják azokat az illemhelyeket, amelyek hozzájuk legközelebb esnek. A program nem csak a helyszínről ad tájékoztatást, hanem árakat és extra szolgáltatásokat is listáz, fényképekkel segítve az ilyenkor kiemelten fontos, gyors tájékozódást.
  • Mesekönyvek: rövid, interaktív könyvecskék formájában, Fodor Annamária színésznő narrációjával mutatja be a Hófehérke, a Holle anyó, A három kismalac, valamint A sün és a nyúl meséket a gyermekek számára.
  • Fashion Issue: bemutatja a legújabb trendeket, a hazai és a nemzetközi divatszcéna aktualitásait, keresője ismeri az összes fontosabb magyar divatüzletet. Praktikus információkat, hasznos tippeket ad az öltözködéshez és a stílushoz, de a divaton túl az életmód, design, a kortárs művészet és az irodalom is megjelenik benne.

  • Tudatos fotózás: A fotózás iránt érdeklődő amatőröket és laikusokat vezeti be a fényképészet világába, látványos és érzékletes példák segítségével magyarázva el nekik az alapvető tudnivalókat a fotográfia területéről.

Még idén elérhető lesz:

  • Samsungsport: a sportrajongók számára szállít sporthíreket a világ minden tájáról, a nap 24 órájában.
  • Schef a családban: a szezonális magyar ételek pontos receptleírását tartalmazza, segítségével elsajátíthatók azok a konyhai műveletek is, amelyeket csak szakácsiskolában lehet megtanulni – nem csak szövegesen, hanem videókon keresztül is.
  • Esküvő szervező: hatalmas segítséget nyújt a házasság előtt álló pároknak, hogy kapkodástól és zökkenőktől mentes legyen a készülődés az esküvőre.
  • Jön a Baba: már a várandósság kilenc hónapja alatt is hasznos információkkal látja el a kismamákat, és információt nyújt nekik a baba fejlődésével kapcsolatban, a szülés után pedig praktikus babanaplóként funkcionál. Ezen felül többek között súlytáblázat és babanév-kereső is megtalálható benne.




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.