Pofátlan iPhone X másolat fillérekért

2018.02.05| Engadget

Ha nem tudunk jobbat csinálni, másoljuk le. Nagyjából ez lehetett a kínai Oukitel szlogenje az Oukitel U18 megalkotásánál.

Előrendelhető a feltörekvő gyártó újdonsága, méghozzá nevetséges 160 dolláros áron, amely első blikkre teljesen úgy néz ki, mint egy Apple iPhone X. Végülis az X áráért hat klón vásárolható, nem is annyira rossz üzlet, ugye? Viccet félretéve érdekes látni, hogy a kínaiak mekkora potenciált látnak az iPhone X-ben, amely pont az Apple számára kezd ciki lenni, hogy közel sem fogy annyira, mint azt várták.

Az Oukitel U18 dizájn szempontjából tényleg egy az egyben az X, azonban itt egy 4000 mAh-s akkumulátor, egy 5.8 colos, 21:9 képarányú megjelenítő található, viszont a tudás többi része erősen kompromisszumos már az 1.5 gigahertzes, nyolcmagos MediaTek chipsettel, 4 gigabájt RAM-mal, 64 gigabájt tárhellyel, a 16+13 megapixeles dual kamerával, valamint a nyilván kis felbontással, hiszen a kijelző csak 1512×720 pixellel rendelkezik. Cserébe mindezért csak 160 dollárért, mindössze 40 ezer forintot kér a gyártó az első 999 előrendelőtől, később 180 dollárt, 45 ezer forintot kóstál majd. Megéri?

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.