Pár óra alatt elfogyott az iPhone phablet

2014.09.15| Phone Arena

Az Apple iPhone 6 Plus alig pár óra alatt elfogyott előrendelésben, legközelebb 3-4 hét múlva lehet újra rendelni az Apple oldala szerint.

Az Apple iPhone 6 Plus alig pár óra alatt elfogyott előrendelésben, legközelebb 3-4 hét múlva lehet újra rendelni az Apple oldala szerint. Ezzel szemben az Apple iPhone 6 továbbra is elérhető és előrendelhető maradt. Ebből is jól látszik az a trend, ami a piacon rég megmutatkozott, nagy igény van a méretes megjelenítővel ellátott telefonokra, ez alól az Apple sem húzhatta ki magát tovább. A legviccesebb talán az, hogy ha visszaolvas az ember Apple fórumokban 1-2 éves posztokat, rengetegen írják, nekik nem kell nagy kijelzős mobil, ez csak parasztvakítás, ehhez képest most ők voltak az elsők, akik a nagyobbat rendelték elő. Szerencsére a cupertinoi vállalat is halad a korral és jó irányt vettek, jól mutatja az iPhone 6 Plus fogyása.

Az Apple újdonságai év végéig 150 országban lesznek megvásárolhatóak év végéig. A mobilok az Apple számára a legfontosabb termékek, hiszen csak ezen eladásokból évente 171 milliárd nyereséget termelnek. Az Apple Watch csak 2015 elején lesz megvásárolható.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.