OLED titkokért áll bíróság elé 11 ember

2018.11.30| Bloomberg

Tizenegy Samsung dolgozó áll bíróság elé céges titkok kiszivárogtatása miatt.

Nincs újdonság a nap alatt, a mai napig a Samsung készíti a legjobb OLED kijelzőket okostelefonokhoz, legyen szó akár az Apple iPhone XS, XS Max vagy a Samsung Galaxy Note 9 modellekről. A dél-koreai gyártó az OLED panelek piacának kilencvenöt százalékát birtokolja. Éppen ezért sem mindegy, milyen információk jutnak ki a gyár területén kívülre. Ezért kerül most több ember bíróság elé, akik a Samsungnál szerződéssel dolgoztak.

A hírek szerint iparági információkat adtak ki egy kínai vállalatnak, méghozzá 14 millió dollár értékben. Három érintettet már letartóztattak, a többiekre pedig ez vár, többek között a meg nem nevezett kínai cég igazgatóját is beleértve.

A beszállító feladata az volt, hogy automatizált berendezéseket gyártson a Samsung OLED paneljeihez, így rengeteg információval rendelkeztek az ott dolgozók a folyamattal és a technológiával kapcsolatban, így kikerültek a panelek rajzai és vázlatai is, beleértve a jelenleg épphogy véglegesített 3D laminálási, hajlított OLED kijelzők részleteit is. Ezzel egyértelműen megsértették a nyilvánosságra hozatalról szóló megállapodást és a Samsungnak hat éve, illetve sok millió dolláros fejlesztési költsége bánja.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.