Neves óragyártók között a Samsung

2017.03.27| Samsung

A Samsung megőrzi a vezető szerepét az okosórák kategóriájában, ötvözve a klasszikus svájci dizájnt a friss technológiákkal.

Nagy megtiszteltetés a Samsung Electronics számára, hogy jelen lehet az órakedvelÅ‘k Mekkájának tartott 2017-es Baselworld kiállításon. A Gear okosórák termékcsaládjának bemutatásával a gyártó mintegy hidat képez a mai csúcstechnológia és a svájci óragyártás öröksége között. A középpontban a Gear termékcsalád, ezen belül is a nemrég megjelent Samsung Gear S3 okosóra áll majd, mellettük pedig új, egyedi óraszíjakat, a Gear S3 további színváltozatait és izgalmas koncepcióterveket is bemutat a Samsung.

A művészi óragyártás által ihletett Gear S3 a tradicionális órákra jellemzÅ‘, finoman kidolgozott részletek és a prémium megjelenés mellett az innovatív okostechnológiákra is nagy hangsúlyt fektet, ami elengedhetetlen az okosórák esetében. A felhasználóknak kínált szolgáltatások összhangban állnak a minÅ‘ségi kialakítással – az óra vízálló, megfelel a katonai szintű minÅ‘ségi követelményeknek, a beépített hangszóróval hívások és hangüzenetek fogadhatók, zenék is lejátszhatók, továbbá az önálló GPS-vevÅ‘vel a szabadtéri sporttevékenységek is nyomon követhetÅ‘k. A Gear S3 okosórát úgy tervezték, hogy bármely óragyűjtemény méltó darabjává váljon, hiszen megjelenését tekintve a Baselworld-ön kiállított luxusórákkal közös forrásból merít.

A svájci székhelyű luxusóra-tervezÅ‘ Yvan Arpa a Samsunggal karöltve mutatja be a Baselworld kiállításon a Gear S3 által ihletett három órakoncepcióját. Ezek közül az egyik egy óra, amely elsÅ‘ ránézésre olyannak tűnik, mint a Gear S3, azonban valójában egy tradicionális óra, svájci szerkezettel és kidolgozással. A második koncepció a Gear S3 továbbgondolása, prémium minÅ‘ségű anyagokkal, míg a harmadik változat egy a Gear S3 alapján megalkotott hibrid zsebóra. Ez az együttműködés is megtestesíti a Samsung erÅ‘feszítéseit a tradicionális határok lebontására és a hasznos innovációk bevezetésére.

A Samsung a 2017-es Baselworld kiállítással egyidejűleg elérhetÅ‘vé tesz egy frissítéseket tartalmazó csomagot is a Gear S2 és Gear S3 okosórák tulajdonosai számára. Így még több tartalmat kínál, hogy a felhasználók még hatékonyabbak legyenek az olyan nagynevű partneralkalmazásoknak köszönhetÅ‘en, mint például a Spotify és a NEST. Ezenkívül a frissítések továbbfejlesztik a magasságmérÅ‘t és a barométert, az emlékeztetÅ‘ szolgáltatást és az S Health fitneszalkalmazást. 

A Samsung az elsÅ‘ viselhetÅ‘ készüléke, a Galaxy Gear okosóra 2013-as bemutatása óta sikeresen megÅ‘rizte vezetÅ‘ szerepét a viselhetÅ‘ kiegészítÅ‘k területén, az innovatív és szerteágazó termékportfóliójának bÅ‘vítésével pedig továbbra is a határok kitolásán dolgozik, ötvözve a technológiát a modern szolgáltatásokkal és a kényelemmel. A felhasználók ráadásul könnyedén és stílusosan az életmódjukhoz és a napi tevékenységeikhez szabhatják az okosórájukat, hiszen a Samsung számos különbözÅ‘ óraszíjat és számlapot kínál a Gear S2 és Gear S3 készülékekhez. 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

    Megvan a dátum! További 20 Galaxyra erősítették meg a One UI 8.5 frissítést

    2026.05.08
    | SammyFans
    A Galaxy S, Z, A és Tab szériák újabb modelljei csatlakoznak a nagy rendszerfrissítéshez.
    Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

    Szinte ingyen adja az Apple az AirPods Pro 3-at új Apple Card felhasználóknak

    2026.05.18
    | 9to5Mac
    Az Apple eddigi egyik legerősebb Apple Card akcióját indította el az új felhasználók számára.
    Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

    Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

    2026.05.29
    | 9to5Mac
    Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.
    Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

    Agresszívan árazzák az Apple iPhone 18 Pro és 18 Pro Max készülékeket

    2026.05.04
    | Phone Arena
    Meglepő árstratégia az Apple-től. Az ősszel bemutatkozó iPhone 18 Pro modellek nem drágulnak, de van egy csavar a háttérben.