Megvan az új Lumia ára?

2014.08.12| GSMArena
Címkék:

lumia_730

,

microsoft


Narancssárgában is kapható lesz a Lumia 730.

Folyamatosan érkeznek a friss információk az új, középkategóriába szánt Lumiáról, csak éppen ezek a részletek sohasem a Microsofttól származnak, akik viszont még egyetlen technikai paramétert sem cáfoltak meg. Az amerikai cég tehát még kivár "Superman" hivatalos bemutatásával, a partnerei azonban már lelkesen csepegtetik az infót a Lumia 730-ról, amelynek motorját a Snapdragon 400 chipet és persze az 1,2 GHz-es négymagos Cortex A7 processzor adja. A pletykák szerint 240 dolláros áron érkezõ 4,7 colos kijelzõvel felszerelt készülékre a Windows Phone 8.1 kerül, ennek zavartalan mûködéséért - a processzor mellett - 1 GB RAM felel majd, ami mellé 8 GB-nyi belsõ tárhely és két kamera (6,5 és 5 MP) is jár. Az ár elsõ ránézésre pedig reálisnak is tûnik, igaz abban még sokan reménykednek, hogy a fõkamera mégsem "csak" 6,5, hanem a korábban meglebegtetett 8 MP-es darab lesz, ezt viszont csak a Microsoft cáfolhatja, vagy erõsítheti meg a hivatalos bejelentés során.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.