Új fejezet: a Nokia eladta magát a Microsoftnak

2013.09.03| Nokia Conversations

A Nokia hivatalos blogján Steve Ballmer és Stephen Elop nyílt levélben közölte a rajongókkal, hogy a Microsoft felvásárolja a céget.

A Nokia hivatalos blogján, a Nokia Conversations weboldalon Steve Ballmer és Stephen Elop nyílt levélben közölte a rajongókkal, hogy a Microsoft felvásárolja a céget. A két cég két és fél éve dolgozik közösen, akkor kezdte a Nokia a Windows Phone rendszert használni, amit azóta kizárólagos operációs rendszerré tett saját okostelefonjain, kizárva a régóta halódó Symbiant. A felvásárlás híre nem újdonság, nagyjából egy éve pletykálják, hogy ez bekövetkezik, azonban ma lett hivatalos az információ. A Microsoft nem kevesebb mint 3.79 milliárd eurót fizet a Nokiáért, az egyéb licenszek pedig még 1.65 milliárd eurót kóstálnak. A felvásárlással a redmondi cég azonban nemcsak a Windows Phone modelleket veszi át, hanem az Asha családot is, tehát a komplett Nokia termékcsaládot, a hardvereket, a gyártást és a szolgáltatásokat is.

Új fejezet: a Nokia eladta magát a Microsoftnak

A Microsoft a Nokiával lényegesen sikeresebb partnerséget tudott fenntartani mint anno akár a Motorolával, akár az LG-vel, mely mindkét esetben nagyon gyorsan kudarcba fulladt. A felvásárlással egyelőre biztosan életben marad a Windows Phone és a Nokia is.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei