Megjelent az iOS7: nagy a dilemma

2013.06.11| GSM Arena
Címkék:

Apple

,

iOS

,

iOS 7

,

iPhone

,

iPad


Az Apple tegnap este bemutatta mobil operációs rendszerének legfrissebb változatát új funkciókkal és sokban módosított kezelőfelülettel.

Az Apple tegnap este bemutatta mobil operációs rendszerének legfrissebb változatát új funkciókkal és sokban módosított kezelőfelülettel. Az UI és az ikonok sokkal letisztultabbak lettek, bár leginkább az androidos MIUI ROM-okat juttatja az ember eszébe, valahogy hiányzik az a fajta összehang, ami eddig az iOS-re (is) jellemző volt. Újdonság az animált háttérkép és az új effekt az ikonok és a háttérkép között.

Az egyik legnagyobb újítás a multitasking részt illeti, amely az eddigieknél gyakrabban engedi az appok számára a frissítéseket a háttérben, mindezt úgy, hogy nem megy az üzemidő rovására. Ehhez a rendszer figyeli, hogy a felhasználó alapvetően mikor nyitja meg az adott alkalmazást és igyekszik akkor frissíteni, a másik megoldás szerint pedig akkor is frissít, amikor éppen valamilyen egyébként is nagy energiaigényű műveletet hajt végre a user.

Frissült Siri is, a Google Now után szabadon kártyás megoldással mutatja az információkat, valamint a válaszait Twitteren, Wikipedián, Bingen is keresi. Sirivel kezelhető az iKészülék, például fényerő emelésre, Bluetooth bekapcsolására és új hangokon is meg tud szólalni angol, német és francia nyelven.

Az Apple az értesítési központot is az alapjaiból írta újra, hogy még több információt tudjon átadni, legyen szó születésnapokról, időjárásról, naptár eseményekről, árfolyamról, stb. A notification center ezen kívül a lezárt képernyőn is elérhető. Hasznos funkció, hogy ha a felhasználó töröl egy eseményt, az törlődik más iOS készülékéről is.

Az Androidnál már sokszor látott toggle gyorsbeállító gombok már elérhetők lesznek az iOS7-ben is, itt alulról lehet előhívni őket, ezekkel állítható például a fényerő, a zenelejátszó, az új AirDrop, a fényképező indítható, stb.

A kamera is gazdagodott néhány új funkcióval, ez a négy új mód és a színeffektek (mint az Instagram), valamint a panoráma mód. A galéria frissítése tartalmazza a fotók idő és helyszín szerinti sorrendjét, de több új nézet is elérhető a képlistában, melyeket kézmozdulattal is elő lehet hívni.

A Safari böngésző 3D-s fülváltót kapott (mint a Chrome az Androidnál), valamint végre nincs a user lekorlátozva maximum 8 lapra. Az iCloud Keychain integrációnak köszönhetően a Safari szinkronizálható a Mac-es böngészővel, így minden megnyitott oldal, jelszó, kártyainformáció elérhető minden iKészüléken, többek között az olvasott és a megosztott linkek is.

Az Apple App Store is kapott új funkciót, már képes automatikusan frissíteni alkalmazások (igen, mint a Google Play), valamint ajánl is appokat, ez utóbbi helyfüggő lehetőség (mint a Windows Phone-nál).

Újdonság a Facetime csak hang alapú használata, vagy az AirDrop, amely az Apple válasza az NFC-re és szintén Wi-Fi alapon való gyors megosztást tesz lehetővé két készülék között. A Zenelejátszó újdonsága az iTunes Radio, az egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető, egyébként reklámokkal tűzdelt szolgáltatás. Az új időjárás alkalmazás képes több várost is mutatni, gyönyörű animációkkal tűzdelték tele, ráadásul öt napos előrejelzést is mutat, az információkat a Yahoo! Biztosítja.

Az Apple iOS 7 béta változatban már a bejelentést követően elérhető, ősszel pedig az iPhone 4, iPod Touch 5th gen, iPad mini és iPad 2 folytatja a sort. Az iOS7 bemutató megtekinthető ezen a linken.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.