Jobban törik az iPhone 8, mint a Note 8

2017.09.25| 9to5Mac

Az Apple iPhone 8 sem maradhatott ki a mindenféle kínzó tesztből. Lássuk, hogyan bírja a törés-, a vízállósági- és sós vizes tesztet!

A bejelentés és az első tesztek után csak napok kérdése volt, mikor kapjuk meg a sok kritériumra kiterjedő stressz tesztet az iPhone 8-ra. Az új, teljesen üveg dizájn miatt joggal aggódnak a felhasználók, hiszen még sérülékenyebbnek tűnik a telefon, mint az elődei. És igazuk is van. A teszteket a PhoneBuff prezentálta, ellenfélnek a konkurencia nagyágyúját, a Samsung Galaxy Note 8-at állították.

Először a hátlapjára esik a telefon, ekkor még tökéletesen működik, a Note 8 viszont még csak ki sem kapcsol. Ezután több, más szögű esés következik, sarokra és kijelzőre is. Az iPhone 8 Plus kifejezetten jól teljesít ez utóbbinál, azonban a sarkokban már helyrehozhatatlan kár keletkezik. A Note 8 itt is jobb, köszönhetően a lekerekített éleknek, ám a kamera és a vaku már nem működik. A végső lökést az utolsó teszt adja meg, ahol tízszer ejtik le őket, itt az ötödik fordulónál az iPhone 8 feladja a küzdelmet és gyakorlatilag szétesik, egész üvegdarabok törnek ki belőle, a Note 8 viszont továbbra is működik. Úgy, ahogy.

Végül álljon itt egy Apple iPhone 8 Plus vs Apple iPhone 7 Plus összehasonlító videó. Jól látszik, hogy az iPhone 8 Plus egy hangyányit talán, ha gyorsabbnak tűnik a mindennapok használatában, holott a Geekbenchen brutálisan jól teljesített elődjéhez képest is. Ez is bizonyítja, hogy a szintetikus teszteken kapott számok csak arra jók, hogy az ember jól – vagy rosszul – aludjon, a mindennapok mutatják meg a telefon igazi tudását.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.