Itt a fehér Nokia N9 és az első szoftverfrissítés

2011.10.28| Into Mobile
Címkék:

A finn gyártó a Nokia World-ön a két Windows Phone és a négy S40-es telefon mellett még egy újdonságot is bemutatott.

A finn gyártó a Nokia World-ön a két Windows Phone és a négy S40-es telefon mellett még egy újdonságot is bemutatott. Az egyik nem más mint a Meego rendszerű Nokia N9 hófehér változata, amely főként a hölgyek szívét dobogtathatja meg (az N9 egyébként cián, magenta és fekete színekben elérhető azon kevés országokban, ahol egyáltalán hozzáférhető). A másik újdonság az első szoftverfrissítésről szóló információk, még az év vége előtt tervezi ugyanis a rendszer első update-jét, amely főként hasznos fejlesztéseket tartalmaz majd. Így például elérhetők lesznek a zenevezérlő gombok billentyűzárnál, illetve egyszerűen bezárhatóvá válnak az alkalmazások csak azzal, hogy lefelé húzzuk az ujjunkat a kijelzőn, valamint az NFC tag olvasás is az új opciók között lesz elérhető.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Teszt: Nokia C6-00: ez most valami új?

Teszt: Nokia C6-00: ez most valami új?

2010.08.12
A finn gyártó C-series C6-00 mobilja nagyon ismerõs lehet a telefonokat kedvelõk számára, több szempontból is.  
Mire juthat a Huawei új operációs rendszere?

Mire juthat a Huawei új operációs rendszere?

2019.06.17
A kínai gyár lelkes, ám ha a múltba tekintünk, azt látjuk, hogy óriáscégek nagyreményű operációs rendszerei is megégtek az éles teszten - összeállítás.
Samsung: mikor jön a KitKat frissítés?

Samsung: mikor jön a KitKat frissítés?

2013.11.25
| SamMobile
Joggal merül fel a kérdés a Samsung csúcsmodellek tulajdonosai között, hogy vajon mikor lesz elérhető az Android 4.4 KitKat rendszer hivatalosan készülékeikre.
Mit tud a Note 9 a teszteken?

Mit tud a Note 9 a teszteken?

2018.04.03
| Phone Arena
Felbukkant a Samsung Galaxy Note 9 a Geekbench szintetikus teszten.