Internet már repülőkön is

2017.10.18| Vannet

Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobilokat, elvágva az út közbeni kommunikációt.

Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak. Több mint húsz évig, egészen a 2010-es évek elejéig szabály volt minden utasszállító repülÅ‘gépen, hogy az elektromos eszközöket kötelezÅ‘en ki kell kapcsolni. ElsÅ‘sorban azért, hogy ezek adatforgalma nehogy zavart okozzon a gép műszereinek működésében és a pilóták kommunikációjában. A változás 2013 körül indult meg. ElÅ‘bb az amerikai, majd az európai repülésbiztonsági ügynökségek is engedélyezték a telefonok, táblagépek, e-könyv olvasók és más eszközök használatát, repülési módba állítva.

Az úttörÅ‘ légitársaságok azonban szintet léptek azóta: az utasok már nem csak az eszközeiken lévÅ‘ alkalmazásokat használhatják, hanem wifin keresztül internetezhetnek is. „A repülÅ‘gépek fedélzetén a földi mobilinternet- és wifi-hálózatok többnyire nem érhetÅ‘ek el, mert ezek – érthetÅ‘ okokból – csupán száz-kétszáz méteres magasságig sugároznak. Bár technikailag lehetséges, de észszerűtlenül drága lenne olyan földi rendszer kiépíteni, amely a tízezer méter körüli utazómagasságokon is folyamatos hozzáférést tud biztosítani. A légitársaságok ezért egy kézenfekvÅ‘ megoldást választottak, a műholdas internetet” – avatott be a technikai részletekbe Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértÅ‘je.

A repülÅ‘gépekre egy speciális antennát szereltek fel, amely menet közben úgy pozícionálja magát, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjon egy kommunikációs műholddal. Az utasok laptopjai, telefonjai és a földi szerverek között így a műholdon közvetíti az adatforgalmat. A technológia rendkívül stabil és a sebességre sem lehet panasz, akár nagy felbontású videókat is zökkenÅ‘mentesen lehet streamelni a gépeken.

„A régebbi repülÅ‘gépeket az antenna felszerelése és a szükséges kábelek miatt át kell kissé alakítani, hogy wifi-képesek legyenek. A modern típusok – mint az Airbus A380 vagy a Boeing Dreamlinere – legtöbb példánya azonban már eleve ezekkel az eszközökkel jön ki a gyárból. A fedélzeti wifit számos, BudapestrÅ‘l is repülÅ‘ légitársaság használja már most, mint például a Lufthansa, az Emirates vagy az Air France-KLM. A legnépszerűbb fapados gépeken egyelÅ‘re még nem terjedt el, de várhatóan hamarosan ezek a cégek is megteremtik a feltételeit, így a mostaninál is többen tölthetik netezéssel a repülés óráit” – vetítette elÅ‘re a jövÅ‘t a szakértÅ‘.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

    Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

    2026.03.06
    | 9to5Mac
    Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
    A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

    A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

    2026.03.18
    | Sammyfans
    A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
    Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

    Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

    2026.04.08
    | Android Authority
    Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
    Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

    Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

    2026.03.17
    | 9to5Google
    A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.