HTC - bemutatkozott az U19e és az U19 plusz

2019.06.12| GSMArena
Címkék:

htc u19e

,

htc u19+

,

htc


A tajvani gyár egyelőre nem közölte, hogy mikor érkezhet meg két új készüléke a nemzetközi piacra.

Az utóbbi időben keveset hallottunk a HTC-ről, de úgy tűnik, hogy a tajvani gyár nem dobta be a törölközőt, hiszen ma hivatalosan is bemutattak két új készüléket, a HTC U19e-t és a HTC U19+-t.

HTC U19e

A kisebbik tesó, az U19e egy 6 hüvelykes, 1080 x 2160-as OLED kijelzőt kapott, ami mögött a Snapdragon 710-es chipset kapott helyet. A rendszer zavartalan működéséről pedig 6 GB RAM és a 128 GB-os belső tároló gondoskodik, míg az energiaellátást egy 3,930mAh-es akkumulátor szolgáltatja. A készülék hátlapján két optika, egy 12MP-es f/1.8-as és egy 20MP-rd f/2.6 2x telephoto kamera kapott helyet, amit a 24 MP-es szelfie kamera egészít ki.

A 420 eurós telefont emellett iriszszkennerrel is felszerelték, ami megkönnyíti a biztonságos használatot.

U19+

A másik modellt valamivel nagyobb, 6.2 hüvelykes, vízálló kijelzővel szerelték fel, és egy MediaTek Helio P35-ös chipsetet kapott, ami mellé 4 vagy 6 GB RAM-ot választhatunk. Sőt, itt már nem két, hanem három kamera került a hátlapra - egy 13 MP-es fő, egy 8 MP-es ultraszéles, illetve egy 5 MP-es mélységi szenzor gondoskodik a full HD-s videók és képek rögzítéséről.

A HTC ugyanakkor még nem jelentette be, hogy a Tajvanon már a héten megjelenő két mobil mikor érkezik meg a nemzetközi piacra, noha az sem elképzelhetetlen, hogy a gyenge eredmények miatt végül nem is lépnek ki Ázsiából.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.