Hatmillióval kevesebb iPhone készül?

2016.09.29| Phone Arena

Meglepő lehet, de az Apple várhatóan mintegy hatmillió iPhone modellel kevesebbet szállít majd le, mint tavaly az utolsó negyedévben.

Az elÅ‘zetes várakozásokkal ellentétben azonban a DigiTimes most mégis arról számolt be, hogy az Apple megnövelte az Apple iPhone 7 érintÅ‘panel megrendeléseit mintegy harminc százalékkal, a hírt a General Interface Solution – egy Foxconn leányvállalat – hozta, Å‘k gyártják le a plusz darabokat. Az elemzÅ‘k elÅ‘zetes hírei szerint a kétféle iPhone 7-bÅ‘l nyolcvannégy milliót szeretne a cég leszállítani 2016 második felében, ez lényegesen kevesebb a kilencvenmilliós eladású Apple iPhone 6s-nél tavaly ilyenkor.

Most mégis úgy tűnik, a várakozásokkal szemben túl nagy lett a kereslet a Jet Black színű iPhone-okra, különösen a dual kamerás nagyobb iPhone 7 Plusra, amit egyes elemzÅ‘k a Samsung Galaxy Note 7 csúfos visszahívásával magyaráznak. Állítólag sok olyan vásárló van, aki egyszerűen kiábrándult a Samsungból a Note 7 hibájával és inkább iPhone 7-et vesz a cseretelefon helyett. A SurveyMonkey felmérése szerint a Note 7 felhasználók huszonhat százaléka tér át iPhone 7 vagy iPhone 7 Plusra, míg harmincöt százalék nem tudja, mit választ majd a Note helyett. Ennek ellentmond a Samsung saját kutatása, mely szerint a Note 7 tulajdonosok kilencven százaléka az új Note 7-et választja és az Egyesült Államokban már a kint lévÅ‘ modellek hatvan százalékát ki is cserélték.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.