Hat új iPhone 7 és 7 Plus tok

2017.03.22| 9to5Mac

Az Apple tegnap a piros iPhone 7-ek, valamint a frissített iPhone SE mellett új kiegészítőket is bemutatott.

Egészen konkrétan felfrissítette a tok kínálatot is, így már minden színárnyalatú iPhone 7 és iPhone 7 Plus modellhez elérhető passzoló védőtok, ezek egyébként együtt debütáltak a színben szintén harmonizáló Watch szíjakkal. A tokok szilikon és bőr változatban is elérhetőek lesznek, előbbiért 35 dollárt, utóbbiért 45 dollárt kér el az Apple a hivatalos üzletekben. A szilikon változat választása esetén tizenkettő, bőrnél pedig tízféle árnyalatból lehet majd választani, akinek ez sem elég, a sok száz, más gyártó által készített variánsokból is válogathat.

Míg az Apple a Watch okosórához elérhető szíjak palettáját tavaszra erősen megnöveli, addig a gyárilag választhatókat drasztikusan lecsökkenti. Az Apple Watch Series 2-höz már csak a Sport Band és a Milanese Loop érhető el újonnan, míg korábban bőr, klasszik, szövött nejlon és más megoldás is kérhető volt. Jelenleg az Apple Watch csak a Hermés kollekció bőr darabjaival vagy Sport szíjjal kérhető, az Apple-féle bőrszíjakat külön lehet megvásárolni.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.