Hajlítható iPaden dolgozik az Apple?

2019.07.08| GSMArena
Címkék:

apple

,

ipad


A pletykák szerint az Apple is próbára teszi az új technológiát és akár már jövőre piacra dobhatja a hajlítható iPadet.

Érdekes pletyka terjedt el a hétvégén, amelynek forrása, egy jó ismerti londoni elemző, Jeff Lin, aki arról beszélt, hogy információi szerint az Apple egy ideje már dolgozik a hajtogatható táblagépen. Igaz, erről korábban még sosem hallhattunk, ám nem ők az egyedüliek, akik kapcsán felmerült ez a pletyka, hiszen meglehet, a Microsoft is épp ezen dolgozik a Surface kapcsán.

A hírek szerint a hajlítható iPad kijelzője 11 és 15 hüvelyk között mozog, és egyúttal 5G-s képességekkel is bír majd a 2020-as megjelenésekor. Már amennyiben a cégnek sikerül megoldani a technológia problémáit, mivel az eddigi – látható – próbálkozások nem sültek el igazán jól, a Samsung hónapok óta rejtegeti a Samsung Fold telefont, és a Huawei sem sieti el a fejlesztéseket.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.