Az iPhone 11 tudja az oda-vissza töltést

2019.03.25| 9to5Mac

Úgy tűnik, az Apple-nek is bejön, amit már két konkurens meglépett, ősszel jöhet a reverz töltés.

A hírt a megbízhatóságáról ismert japán Macotakara blog írta meg. Szerintük az Apple iPhone 11 képes lesz az oda-vissza töltésre, akárcsak a Samsung PowerShare megoldása vagy a Huawei Mate 20 Pro reverz töltése. Ez nem tesz mást, minthogy power bankként funkcionál a telefon kompatibilis és tölthető készüléket a hátlapra helyezve és persze amennyiben elegendő energia áll rendelkezésre az okostelefon akkumulátorában ehhez. Az iPhone 11 az Apple Watch és az AirPods töltésére biztosan alkalmas lesz kínai források szerint.

A TF International Securities már megjósolta, hogy az Apple 2019-es csúcsmobiljai kétirányú vezeték nélküli töltéssel érkeznek, méghozzá napokkal azelőtt, hogy a Samsung bemutatta volna az S10 szériát és vele a PowerShare-t. A MAcotakara úgy tudja, az iPhone 11-hez már új töltőkábel jár, azonban még mindig nem a várt USB C véget kapják a felhasználók, sokkal inkább az új, 18 wattos töltő érkezhet, amely egyelőre csak az Apple iPad Pro mellé jár, egyébként pedig külön vásárolható meg.

Ez jó hír, hiszen a plusz töltőfejért és kábelért jelenleg 50 dolláros felárat kell fizetni. Egyelőre tehát úgy tűnik, a következő iPhone-ok is megtartják a Lightning portot, amelyet még 2012-ben az iPhone 5-tel mutatott be a gyártó és továbbra sem várható az iPad Proban már elérhető, szabvány USB C. Az Apple múlt héten bemutatott új iPad mini és iPad Air modelljei is Lightining porttal érkeztek.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.