Android 4.1 Jellybean-nel jöhet a Google Nexus 7 nettábla

2012.05.30| GSM Arena

Nem ez az első eset, hogy a Google következő internettáblájáról hallunk, ezúttal kapunk némi plusz információt.

Nem ez az első eset, hogy a Google következő internettáblájáról hallunk, ezúttal kapunk némi plusz információt. Állítólag 200 dolláros áron lehet majd megvásárolni a Google Nexus 7 táblagépet, ezen pedig az egyelőre teljesen ismeretlen újításokat tartalmazó Android 4.1 Jellybean rendszer lesz megtalálható. A hírt a Rightware Basemark ES 2.0 Taiji benchmark tesztjéből olvasták ki a szakértők, ahonnan az is kiderült, az Nvidia 1.3 gigahertzes, négymagos Tegra 3 processzora dolgozik majd a Nexus tabletben, ezt az Nvidia ULP GeForce grafikai gyorsító egészíti ki. Az Asus Nexus 7 kijelzőjének felbontása 768×1280 képpont, hivatalosan pedig Google márkanéven lesz kapható a modell, hiába gyártja az Asus. Az Android 4.1 jelenléte a JRN51B build number-ből derül ki, ahol a J a Jellybeant jelenti. Ha ez igaz, akkor a Jellybean mégsem lesz akkora újítás mint vártuk, hiszen az eredeti várakozások szerint 5.0 verziószámmal „kellett volna” megérkezzen, az apróbb számváltoztatás viszont nem erről árulkodik.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.