A Samsung bemutatta a 108 MP-es mobilszenzort

2019.08.13| Softpedia
Címkék:

samsung

,

xiaomi


A Samsung és a Xiaomi együttműködésében elkészülő szenzor már 6K-s videórögzítésre is képes.

A Samsung és a Xiaomi összefogott a fejlesztés érdekében, így aztán mindkét cég mobiljaiban megjelenhet a későbbiek során a jelenleg elérhető legnagyobb pixelszámú kamera, ami már 6K-s videórögzítésre is képes. A szenzor a Samsung bejelentése szerint az ISOCELL Bright HMX névre hallgat és 1/1.33 hüvelyk nagyságú, ami 125%-os növekedést jelent a korábbi koreai csúcsoptikához képest. 

A hivatalosan 108 Megapixeles kamera ráadásul megkapja a SMART ISO névre keresztelt funkciót is, ami a legjobb fényérzékenység automatikus felismerésével elviekben a korábbiaknál sokkal telítettebb és élénkebb képeket tud készíteni. A Samsung emellett azt is megerősítette, hogy az új optika képes 6K-s (6016 x 3384) videók rögzítésére 30 fps-sel, erre pedig korábban egyetlen készülék sem volt alkalmas.

Arról viszont nem szól a fáma, hogy az ISOCELL Bright HMX melyik készülékekben mutatkozhat be, de nem kizárt, hogy már idén télen megérkezhetnek az első 108 MP-es szenzorral felszerelt mobilok.



Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.