2019-ben az iPhone XR volt a legnépszerűbb

2020.02.26| 9to5Mac

Kérdés sem férhet hozzá, a 2019-es év legnépszerűbb okostelefonja az Apple iPhone XR volt.

Az XR-ből többet adtak el, mint elődjéből és utódjából együtt, adta hírül az Omdia. Az Apple 46.3 millió iPhone XR-t szállított le tavaly és 23.1 milliót 2018-ban. Az Apple iPhone 11, a cég legutolsó középkategóriása 37.3 millió leszállított darabszámot mondhat magáénak, ez pedig csak a második helyhez volt elég, bár még mindig milliókkal több, mint az iPhone 8, a 8 Plus és az X teljesítménye 2018-ban.

Érdekes, hogy a kiváló számok ellenére az Apple teljes leszállított készülék darabszáma már második évben csökken, tavaly 4.6 százalékot, előtte 5.1 százalékot. A visszaesést az Omdia a gyártó termékeinek megnövekedett árainak tulajdonítja, rámutatva arra, hogy a 2019-es iPhone 11 mintegy 50 dollárral drágább a 2016-os iPhone 7-nél, ha az alapárakat vetjük össze.

Jóval nagyobb a különbség, ha a legerősebb tudású modelleket hasonlítjuk össze, az iPhone 7 Plusért ugyanis anno 970 dollárt kértek, míg most egy iPhone 11 Pro Max 1450 dollárba kerül, tehát három év alatt 480 dollárral nőtt a csúcsmodellek ára, ami brutális.

A Samsung került a harmadik helyre az összesítésben az alapszintű Galaxy A10-zel, ebből 30.3 millió darabot szállított le 2019-ben, ezt a Galaxy A50 és a Galaxy A20 követik a toplistán. A tavalyi Samsung csúcsmobilok nem kerültek be a top 10-be annak ellenére sem, hogy 2018-ban a Galaxy S9 és az S9+ a 7. és 8. helyet vitték.

A Xiaomi tavaly csatlakozott a top 10-es listához először a Redmi Note 7-nek köszönhetően, amely a Samsungon és az Apple-ön kívül az egyetlen más gyártó a felsorolásban. A Redmi Note széria népszerűsége egyre nő, 2017-ben és 2018-ban még csak tízmillió példányt adtak le, tavaly már 16.4 millióra nőtt a szám.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.