A túl sok képernyő mentális problémákat okozhat, ami rossz hatással lehet a közlekedési szokásainkra

2024.04.24
Címkék:

Az internet- és a képernyőfüggőség ma már nem ismeretlen fogalmak. Könnyen kialakulhat azoknál az embereknél, akik a munkahelyükön napi 8-12 órában a számítógép előtt ülnek, majd ha hazamennek, akkor sem válnak meg a monitortól.

A számítógép fénye, a hangja vagy a telefonunké, a túlzott közösségi média használat is súlyosan hathat a mentális egészségünkre. Szorongást, depressziót, fáradtságot is okozhat, amit talán észre sem veszünk. Munka után ingerülten ülünk az autóba, aztán olyan hamar felbosszantanak minket a forgalomban részt vevők, hogy kínos helyzetben találhatjuk magunkat.

 

A mentális probléma hatása a vezetésre

 

Sajnos nem ritka az ilyen állapotban elkövetett közúti veszélyeztetés, amely szándékos közlekedési bűncselekménynek bizonyul. Ha nem bírta az idegrendszerünk, és olyat tettünk, amit magunk is megbántunk, dr. Janklovics Ádám ügyvéd szakszerű védelmet tud nyújtani az eljárás során.

 

Sajnos a túl sok képernyő előtt töltött idő negatívan hat a jóllétünkre is, ha pedig még nem is hagyunk elegendő időt a pihenésnek se, akkor kockára tehetjük a testi és lelki épségünket egyaránt. Ilyen állapotban könnyen dühbe gurulhatunk, ha valami nem úgy alakul a nagy forgalomban, ahogy az számunkra elfogadható lenne.

A túl sok képernyő mentális problémákat okozhat, ami rossz hatással lehet a közlekedési szokásainkra

Mit jelent pontosan a közúti veszélyeztetés?

 

Közúti veszélyeztetést az követ el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét, illetve a testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki. A törvény azt is kimondja, hogy ilyen bűncselekmény kizárólag közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton történhet.

 

Mit takar ez pontosan? Amikor például rárántjuk a kormányt a velünk párhuzamosan szabályosan közlekedő autóra. Az is ide sorolható, amikor ok nélkül hirtelen lefékezünk és a mögöttünk közlekedő belénk jön. Ha pedig sérülést is okozunk, vagy más okozza a bajt, de továbbhajtunk, akkor a segítségnyújtás elmulasztása esete is fennáll.

 

Gyakran előfordul az is, hogy az autós indok nélkül leszorítja az út széléhez közel kerékpározó személyt, vagy túl szorosan tapad az előtte közlekedő autóra. Ezek mind szándékosak, mert a járművezető tisztában van azzal, hogy mit kellene cselekednie. Az pedig, hogy nem tesz ennek eleget, tudatos, akkor is, ha a túlzott monitorbámulástól kicsit gyengébb az idegrendszere. Milyen jelekre figyeljünk?

 

Mik a tünetei annak, hogy túl sok időt töltünk a képernyő előtt?

 

A túl sok számítógépezés jellemző tünete lehet a szem fáradtsága, illetve szárazsága, de fájdalom is megjelenhet. Fejfájás esetén is gyanakodhatunk a meglehetősen sok monitorozásra. Nem egyszerű ilyen fájdalommal a vezetésre koncentrálni, és a türelmünk is erősen lecsökkenhet mások irányában.

 

A többórás ülőhelyzet, a rossz testtartás okozhat mozgásszervi panaszokat is, ha pedig a nyaki gerincet is túlterheljük, az szédülést is kiválthat. Mindenekelőtt pislogjunk gyakran és sokat, legalább óránként tartsunk 5-10 perc szünetet, és nem árt az sem, ha ilyenkor kicsit megmozgatjuk a testünket.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

2024.05.03
| PhoneArena
Ismerd meg a legfrissebb Samsung One UI 6.1 frissítés kihívásait és a leállás hátterét a Galaxy S22 készülékeken!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.

Mobiltelefon kérdések-válaszok
TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos számodra egy telefon kamerájának minősége?


Nem fontos, ritkán használom a kamerát.
Alapvetően fontos, de nem vagyok profi fotós.
Nagyon fontos, gyakran fotózok és videózok.
Profi fotós vagyok, tehát a legjobb minőség számít.



Korábbi szavazások eredményei