Apple_iPhone_XI

A Telefonguru osztályzata
(1-5) osztályzatosztályzatosztályzatosztályzat


Szavazás
Külső: 7.96

Tudás: 8.14

Minőség: 8.27

Értékelés: 8.12 | Szavazatok: 102

Szavazzon Ön is!

Az iPhone XR volt az első olyan iPhone, amely hatalmas sikert ért el megfizethető modellként is. Ez nagy szó volt az iPhone 5c 2013-as méretes bukása után, a bejelentéskor még a szakma is csodálkozott az újabb próbán. Az XR tehát elsőosztályú döntésnek bizonyult, az iPhone 11 pedig az utódjának mondható, ráadásul még olcsóbb is. Sokaknak nem volt ismeretlen a 2019-es iPhone széria már az őszi megjelenéskor, hiszen már hamar kezdtek szivárogni az ijesztően fura kameraelhelyezésről a képek.

A mobilban a legtöbb dolog jellemző az iPhone-okra, például a gombok megszokott elhelyezése, ami az iPhone tulajok többségének kézenfekvő, vagy az iPhone Xr után a 6,1 hüvelykes kijelző, tetején a már jól ismert bevágással. Ám változtattak is rajta a frissítés jegyében, például megbolondították a kamera designját és most már egy rettentően fura négyzetben találod őket, amiért érthető okokból rengeteg kellemetlen véleményt kapott az Apple a rajongóktól.

IMG_20200208_195736

A telefon anyaghasználata meglehetősen jó, oldalt a keret fém, elöl-hátul viszont vastag, karcálló Gorilla Glass 5 üveg borítja. A iPhone 11 megkapta az IP68-as vízállósági tanúsítványt, amivel akár két méter mélyen, 30 percen át tiszta vízben pihentetheted a mobilt, nem lesz semmi baja, nem ázik be.

IMG_20200208_195706

A telefon sebességével kapcsolatban nem merülhet föl kérdés, hiszen a 2019-es processzor, az Apple A13 Bionic pörög hat maggal, ez a cikk írásakor az Apple legerősebb lapkakészlete. RAM-ból 4 GB áll rendelkezésre, ami legtöbb esetben bőven elég, legfeljebb a legkomolyabb játékok foghatnak ki rajta. A telefon tárhelye most sem bővíthető – ahogy azt az iPhone-oknál megszokhattuk az utóbbi bő tíz évben –, szóval érdemes megfontolni már vásárláskor, hogy a 64, a 128, vagy a 256 GB-os tárhelyet szeretnéd bele.

Az iPhone 11 hozzánk már iOS 13 szoftverrel érkezett, aminek a legnagyobb újdonsága a sötét mód, és hogy már nem a kijelző közepén látod a hangerőszintedet szabályozáskor. Ha bővebben érdekelnek az iOS 13 újdonságai, olvasd el cikkünket róla.

A készülék kijelzője elég kellemes méretű, 6,1 hüvelykes, melynek kávája nem nagy és a felbontás is kategóriájának megfelel, egészen pontosan 1792×828 pixel, az ehhez tartozó 326ppi pixelsűrűség nem éppen combos. A kijelző IPS technológiára alapul, ami miatt a fekete nem teljesen fekete, de mivel elég sötét, nincs vele baj a mindennapi használatban. A ma már megszokott 19,5:9 arányú kijelzőt az Apple Liquid Retinának nevezte el, ami nem mond sokat, de legalább jól hangzik.

Az iPhone-ok kamerája mindig elég jó volt, most sem kellett csalódnom. A hátoldalon két 12 megapixeles kamera található, melyekből az egyik az fő érzékelő, f/1.8 fényértékkel, a másik pedig a széles-látószögű szenzor, ehhez f/2.4 apertúra tartozik.  Előbbi optikai képstabilizátorral és Dual Pixel autofókusszal is ellátott., valamint kiterjesztett ISO érzékenységgel is rendelkezik. A teleobjektívhez nem tartozik stabilizátor vagy autofókusz, de nincs is rá szükség.

Az iPhone 11 sajnos nem tud veszteségmentesen zoomolni, viszont van szerencsére lehetőség optikai képstabilizációra felvétel közben. A készülékkel nagyon szép kinti képeket lehet lőni a fő kamerával kifejezetten, a teleobjektív szolidabban teljesít, a képek szépek, de nem tökéletesek. Összességében a részletgazdagságra nem lehet panasz, de ugyanígy rendben vannak a színek, a kontraszt és a dinamika is.

Sötétben, illetve kevés fényben az Éjszakai mód automatikusan bekapcsol, a fotók példaértékűek. Rendkívül részletgazdagok a fény hiánya ellenére, elég élesek, a színek kiválóak, a kontraszt is magas és legnagyobb meglepetésre az expozíció is kiegyensúlyozottnak mondható. Fontos részlet, hogy a teszt során egyetlen éjszakai kép sem mosódott el!

A funkciók legtöbbje ismerős lehet, amivel eddig nem találkozhattunk az almás termékeknél, az a széles-látószögű mód és szelfinél a lassított felvétel, amit Slofie-nak neveztek el. Ennek a funkciónak semmi értelme nincs, nem emiatt fogod megvenni a telefont. Az előlapi kamera is jó képeket lő, ennek egyik oka, hogy az Apple teljesen megújította, immár egy 12 megapixeles, f/2.2-es lencse dolgozik az önarcképek készítésén, mellette a 3D ToF érzékelő a Face ID-hoz szükséges. Némileg vicces, hogy a gyártó megtartotta a régi nézetet, álló módban 7 megapixeles szelfiket kapunk, ám fekvő helyzetben teljes felbontásban, 12 megapixelben láthatók a képek.

Az A13 Bionic chipsetnek köszönhetünk olyan funkciókat, mint az Éjszakai mód vagy a Deep Fusion, ez utóbbi a HDR+ Apple megoldása. Praktikusan 4 képet készít már a gomb lenyomása előtt, 4-et utána és 1-et hosszú expozícióval is, ezeket összevonva készül el a HDR+-os fotó. A portré módnál csal az iPhone 11, ugyanis nincs mélységérzékelője, így ne portrékészítéshez vásárold meg. Ennek ellenére a kamu háttérelmosás egész jól teljesít. Ha ránézel az iPhone 11-re, eszedbe juthat, hogy már az előző iPhone-okon is ugyanekkora volt a notch, ami azért van, mert megtartották a rettentően jó 3D-s arcfelismerést.

IMG_20200208_195635

Az iPhone 11 akkumulátora 3110 milliamperóra kapacitású, emiatt naponta kell tölteni, amit 18 wattal tehetsz meg, ez a gyorstöltés, ugyanis fél óra alatt nulláról bő ötven százalékra pumpálható vele a telep. Szükségünk is lesz rá, mert a gyári dobozban csak egy őskövületnek számító 5W-os töltőt találunk, ez fél óra alatt mindössze 18 százalékot tud tölteni az akkumulátoron, nulláról teljesen több, mint 3 órát kell madzagon tartani a telefont. 2020-ban ez siralmasnak mondható, bár tény, hogy attól nem kell félni, a sok gyorstöltéssel tönkretesszük az akksit. Van lehetőség tölteni a telefont vezeték nélkül is, ezt a funkciót jó pár autóban is ki lehet használni.

Ami a konkurenciához képest fura, az az, hogy nincs ujjlenyomatolvasó, de szerencsére a már említett Face ID ezt pótolja. A jack-dugó hiánya mindenki számára sajnálatos, de az Apple a gyári dobozban ad az iPhone 11 mellé egy Lightning EarPods fülest, ami nem éppen a hangtechnika csodája, de nem is rossz átlagos használatra. Ami biztos, hogy ezzel a húzással az Apple egy Airpods megvásárlására szeretné ösztönözni a vásárlókat.

IMG_20200208_195652

Az iPhone 11 nagyon átgondolt frissítése lett az XR-nek, mindent tartalmaz, ami fontos lehet az XR tulajdonosoknak és csak a kötelező upgrade-et hajtották végre, de azt jól.

Sokakat, akik a tesztet olvassák, nyilván az érdekel, hogy kinek ajánlom a mobilt. Mivel az iPhone 11 árban közelíti a háromszázezer forintot, ezért sokaknak nem érheti meg, ahogy iPhone XR-ről váltáshoz is legalább kettőt kellene aludni a vásárlás előtt, szóval azt mondom, hogy csak akkor jöjjön szóba ez az iPhone, ha neked fontos, hogy legyen egy harapott alma a mobiltelefonod hátán, semmi extra elvárásod nincs és az almás világban kifejezetten olcsónak számító telefont vásárolnál.

Írta: H. Gábor