Vodafone: magyar fejlesztés, nemzetközi siker

2015.02.04| Vodafone

A Vodafone Magyarország bemutatja az Instant Network 3G-t.

Védd a mobilod stílusosan – nézd meg! Védd a mobilod stílusosan – nézd meg!

A Vodafone 2015. február 4-én mutatta be a már több nemzetközi katasztrófa helyszínén bevetett hordozható mobilhálózat továbbfejlesztett változatát, a világon egyedülálló Instant Network 3G-t. Az eredeti modellnél jóval kisebb, ugyanakkor többszörös kapacitással rendelkező bázisállomás most debütáló prototípusát Pervai Csaba és Tóth Róbert, a Vodafone Magyarország rádiós hálózat üzemeltetési szakértői tervezték és építették meg.

A nemzetközi Vodafone Alapítvány a katasztrófák sújtotta területek megsegítésére fejlesztette ki 2011-ben az ún. Hordozható Mobilhálózatot, amellyel 40 perc alatt ingyenes kommunikációs hálózatot tud kiépíteni a mentőalakulatok és segélyszervezetek, illetve a túlélők számára. A mindössze három bőröndnyi helyet foglaló, kevesebb, mint 100 kg súlyú eszközt először 2012-ben vetették be a Fülöp-szigeteken a Bopha tájfunt követően, majd a következő évben Dél-Szudánban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bizonyította egyedülálló hatékonyságát. A készülék legutóbb 2013 novemberében, a Fülöp-szigetekre lesújtó Haiyan tájfun pusztítása után nyújtott komoly segítséget a Taclobantól 15 kilométerre délre található Palo térségben. A telepítést és üzemeltetést a Vodafone Magyarország hálózatüzemeltetési szakértői, Pervai Csaba és Tóth Róbert végezték két új-zélandi kolléga közreműködésével. Az állomás 29 napig üzemelt, ez idő alatt 1,4 millió SMS-t küldtek és 443 288 hívást bonyolítottak le a segítségével.

Vodafone: magyar fejlesztés, nemzetközi siker

A két magyar fejlesztő fejében a legutóbbi, fülöp-szigeteki bevetés alatt fogalmazódott meg a gondolat, hogy létrehozzák a hordozható bázisállomás könnyebb, olcsóbb, és nagyobb kapacitású változatát, amely az Instant Network 3G elnevezést kapta. A prototípus – amelynek tervezésekor a két mérnök különös gondot fordított arra, hogy a lehető legtöbb alkatrész származzon magyar beszállítóktól – alig több mint fél év alatt készült el. Az Instant Network 3G súlya 60 kilogramm, azaz 40 százalékkal könnyebb az előző eszközénél, így jóval egyszerűbben szállítható. Az eszköz üzemeltetéséhez az eddigi négyfős személyzet helyett három ember is elegendő. A kapacitása is jóval nagyobb, míg az első modell percenként 40-50 hívást képes bonyolítani, a magyar gyártású hordozható mobilhálózat katasztrófahelyzetben akár több száz hívás szimultán kezelésére is alkalmas. A készülék gyártásának költsége pedig töredéke az eredeti eszköznek.

Az Instant Network 3G bázisállomás az eddiginél is hatékonyabb segítséget jelent majd a katasztrófa sújtotta területeken, ahol semmilyen kommunikációs eszköz nem áll rendelkezésre. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ez a világon egyedülálló fejlesztés a Vodafone Magyarország, és két magyar kolléga nevéhez fűződik.” - mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Vodafone: magyar fejlesztés, nemzetközi siker

Az Instant Network 3G készülék – amely tavaly év végén sikerrel vizsgázott az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) által Madagaszkáron szervezett szimulációs katasztrófavédelmi gyakorlaton – tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyobb nemzetközi katasztrófák esetén kiváltsa az Instant Network munkáját, mindazonáltal a Vodafone Magyarország tervei szerint mindenkor elsőbbséget élveznek majd az esetleges hazai vészhelyzetek. A Vodafone jelenleg tárgyalásokat folytat az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) az Instant Network 3G Gumai próbaüzeméről, és a nemzetközi Vodafone Csoport már most közel egy tucat készülékre adta le igényét a Vodafone Magyarországnál. A tervek szerint a sorozatgyártás még idén megkezdődik, természetesen Magyarországon.



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei