Június 2-án mutatkozik be HarmonyOS Európában is

2021.05.26| Android Authority
Címkék:

HarmonyOS

,

Harmony OS

Telefonguru a Google Híreiben – kövess minket! Követés

A HarmonyOS, a Huawei Android alternatívája 2021. június 2-án indul, méghozzá a nemzetközi piacra!

A Huawei platformja várhatóan az IoT-eszközöktől kezdve az okostelefonokon át egészen a számítógépekig mindenen futhat. A kínai vállalat megerősítette a HarmonyOS bemutató eseményét június 2-i dátummal. A korai előzetesek azt sugallták, hogy az új platform alapvetően Android 10, EMUI-val és néhány módosítással.

Június 2-án mutatkozik be HarmonyOS Európában is

A Huawei alapvetően több éve dolgozik az Android alternatíváján, HarmonyOS néven. Az elmúlt hónapokban már láthattuk, hogy egy fejlesztői verzió elérte Kínát, most pedig úgy tűnik, hogy a Huawei készen áll az új mobilplatform elindítására.

A kínai gyártó a HarmonyOS Weibo fiókjába tett közzé egy videót, amely megerősítette a 2021. június 2-i indulás dátumát. Azóta közzétett egy videót a YouTube-on is, ami arra utal, hogy szélesebb piacot céloz meg.

A fejlesztői előzetes korai benyomásai eddig vegyes képet festettek a HarmonyOS-ról, az Ars Technica korábban arról számolt be, hogy az előzetes szó szerint Android 10 volt, az EMUI-val és néhány további módosítással. Mindazonáltal a Huawei megígérte, hogy a HarmonyOS zökkenőmentesebb eszközökön átívelő képességeket kínál (pl. TV és webkamera használatát videós leckéhez és tabletet kiegészítő anyagokhoz), adaptív felhasználói felületet és gyorsabb eszközökön keresztüli adatátvitelt.

Nem kell sokáig várnunk, hogy intelligens eszközökön láthassuk a HarmonyOS teljesen kész verzióját, remélhetőleg a platform pillanatok alatt a szélesebb piacokra is eljut. A legesélyesebb, hogy a rendszer Kínában debütál június 2-án, a nemzetközi piacokon pedig béta tesztelések után az év második felében mutatkozhat be leghamarabb.

 

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

Tetszett a cikk? Kövess minket Google Híreiben! A Telefonguru legfrissebb híreit egyenesen a Google feededbe hozzuk
Követés
A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

A Samsung, a Google és az Apple is a mesterséges intelligenciát állítja új készülékei középpontjába. Mennyire fontosak Önnek a telefon AI-funkciói vásárláskor?


Nagyon fontosak, emiatt is választok készüléket
Hasznosak, de nem döntő szempont
Alig használom őket
Egyáltalán nem érdekelnek
Inkább zavarnak, kikapcsolom őket



Korábbi szavazások eredményei