CodeLikeAGirl tábor a Vodafone-nál

2018.08.01| Vodafone

#CodeLikeAGirl – mert a technológia világának szüksége van a lányokra!

Becslések szerint Magyarországon a női szakemberek aránya 8-10% körül van a technológiai szektorban, amellett, hogy továbbra is közel 25.000 programozói állás vár betöltésre. Ezen szeretne változtatni a Vodafone kezdeményezése, a #CodeLikeAGirl, amely az első alkalom sikere után augusztus végén ismét fiatal lányok számára hirdet kódolási tábort.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a programozás napjaink egyik legkeresettebb készsége, amely általában jól fizető, biztos karriert kínál. Ugyanakkor kevesek számára nyilvánvaló, hogy a kódolás és a programozói szemlélet könnyen tanulható, és hogy a közhiedelemmel ellentétben nem „fiús” szakterületről van szó. Ezt bizonyítja, hogy a világ első programozója, George Byron angol költő lánya, Ada Lovelace volt, aki jóval a modern számítógép feltalálása előtt megírta a világ első számítógépes programját.

A számítástechnika történetében megannyi női név bukkan fel, azonban ahogy a számítógépek egyre inkább „fiús” eszközzé váltak, úgy a nők lassan kikoptak a programozói szakmából. Ma a világ fejlett országaiban a nők kevesebb, mint 20%-át teszik ki az infokommunikációs technológiai (IKT) szakértőknek, holott nem kevésbé van helyük az informatika és a technológiai fejlesztések területén, mint a férfiaknak.

CodeLikeAGirl tábor a Vodafone-nál

Ehhez kíván hozzájárulni a Vodafone #CodeLikeAGirl programja, amely négynapos kódolási táborokat kínál 14-18 éves lányok számára a telekommunikációs vállalat működésének 26 piacán, így Magyarországon is. A programnak köszönhetően 2017-ben összesen 500 lány tanulhatott kódolni, 2018-ban pedig ez a szám a duplájára fog nőni. A#CodeLikeAGirl kódolási kurzus úgy lett kialakítva, hogy minden 14-18 éves számára megfelelő legyen, készségszinttől függetlenül. Különböző programozási nyelvekről és fejlesztőprogramokról nyújt alapismereteket – pl. a HTML, CSS, Javascript és Bootstrap –, amelyek segítségével a program végére a diákok akár saját weboldalt tudnak fejleszteni.

A Vodafone Magyarország nagy hangsúlyt fektet a technológiai oktatásra, és számos programmal, eseménysorozattal járul hozzá a fiatalok digitális kompetencia fejlesztéséhez, munkaerő-piaci helyzetük javításához. A Skool projekttel együttműködésben évek óta tart foglalkozásokat fiatal lányoknak, valamint a LogiScool által szervezett Nagy Digitális Kaland versenyt is idén már második alkalommal támogatta. A Kódgarázzsal a Coding Camp keretében, míg a Code First: Girls társadalmi kezdeményezéssel együttműködve a #CodeLikeAGirl programsorozat révén igyekszik közelebb hozni a technológia világát a jövő programozóihoz. Emellett a Vodafone Magyarország Alapítvány a Digitális Iskola Program részeként országszerte küzd az elmaradottabb térségek iskoláiban a digitális szakadék csökkentéséért.

A Vodafone #CodeLikeAGirl augusztusi kurzusára a digitaliscsalad.hu weboldalon jelentkezhetnek az érdeklődők 2018. augusztus 15-én éjfélig. A résztvevők számára a szervező laptopot és napi háromszori étkezést (tízórait, ebédet és uzsonnát) biztosít.

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A kurzus időpontja: 2018. augusztus 27-30. 9-16 óra

A kurzus helyszíne: Vodafone Magyarország Zrt. székház (1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.)

Létszám: 15 fő

 

 

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A 2024-es év legjobb okostelefonjai

A 2024-es év legjobb okostelefonjai

2024.12.20
| 9to5mac
Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

2025.01.31
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S25 sorozatot múlt héten mutatták be a Galaxy Unpacked eseményen, és bár első ránézésre nem hozott forradalmi újdonságokat, néhány kamerás funkció mégis felkeltette a profibb felhasználók figyelmét.
Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

2025.01.12
| Phone Arena
Néhány nappal vagyunk a Samsung következő Galaxy S25 szériájának nagy bemutatója előtt, amelyet január 22-re terveztek.
Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

2024.12.19
| SamMobile
A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Vásárolna összehajtható okostelefont?


Igen, imádom a dizájnt és a funkciókat
Talán, ha csökken az ára
Nem, a hagyományos formátumot preferálom
Nem ismerem az összehajtható telefonokat



Korábbi szavazások eredményei