Xiaomi csúcsok a porondon

2019.12.12| (x)

Szereted a kiváló ár-érték arányú mobilokat? Hogy állsz a Xiaomihoz?

A Xiaomi Mi okostelefonjai a gyártó legerősebb családját jelentik tudás szempontjából, de ennél jobban is felosztható a kínálat. Itt vannak például a Xiaomi Mi zászlóshajók, amelyek jelenlegi legjobbja a Xiaomi Mi 9. Első osztályú anyaghasználat és az elérhető csúcs hardver jellemzik. A Mi 9 esetében például fontos a nagyméretű, AMOLED kijelző használata, az ebbe épített ujjlenyomat-olvasók és a hátlapi kamera trió.

Érdemes megemlíteni a Xiaomi Mi 9T és Mi 9T Pro modelleket a pop-up kamerával és nagy kapacitású akkumulátorral vagy éppen a hazánkban is igen sikeres és közkedvelt Xiaomi Mi 9SE-t. A készülékek közös tulajdonsága, hogy a konkurencia hasonló tudású modelljeihez képest sokszor közel féláron érhetők el.

A Xiaomi Mi Mix termékcsaládjának első tagja volt a világon az első, valóban keretmentes okostelefon, amelyet a Sharp Aquos Cystal széria inspirált. A sikeres, kerámia borított és különleges, beszédhangszóró nélküli modellt a Xiaomi Mi Mix 2 követte 2017-ben, majd a Mi Mix 3 2018-ban. Eddig úgy pletykálták a kínai gyártó felhagy a család fejlesztésével, ennek ellenére egyre több pletyka kering a 2020-ban érkező Mi Mix 4-ről. Az Alzánál jelenleg megvásárolható a Mi Mix 2 és a Mi Mix 3 is.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

    2025.11.14
    | SamMobile
    A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

    2025.10.29
    | Phone Arena
    A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

    2025.10.10
    | Android Central
    Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

    2025.10.20
    | Phone Arena
    Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.