vivo X Fold S mégsem lesz, de lesz helyette más!

2022.09.16| GsmArena

Hamarosan érkezik a vivo X Fold+ 5G Snapdragon 8+ Gen 1 chippel és 4600 mAh-es kapacitású akkumulátorral.

Emlékszel arra a vivo X Fold S-re, amelynek néhány héttel ezelőtt kellett volna elindulnia? Nos, kiderült, hogy lehet, hogy valami más lesz a neve, amikor végre piacra kerül, nevezetesen a vivo X Fold+ 5G. A készüléket a TENAA nemrég tanúsította a kínai értékesítésre, és ez az eljárás során kiderült többek között az is, hogy 4600 mAh-es kapacitású akkumulátorral rendelkezik.

 

Ahogy a neve is mutatja, a készülék természetesen 5G támogatással is rendelkezik, valamint Android 12 operációs rendszert futtat. A korábbi kiszivárgások és pletykák szerint a vivo X Fold+ 5G-t a Snapdragon 8+ Gen 1 chipset fogja hajtani, valamint támogatja a 80W-os gyorstöltést.

Valamivel erősebb, 4700 mAh-s akkumulátorról is pletykáltak, de a TENAA tanúsításból kiderül, hogy ez nem valósult meg és az X Fold+-nak be kell érnie ugyanazzal a kapacitással, mint az elődjének. Most, hogy a készüléket már eladásra is igazolták, a hivatalos bejelentés sem maradhat el, így hamarosan még több mindent megtudhatunk a készülékről.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.