Ultra olcsó lesz új OnePlus füles

2018.09.14| OnePlus

A kínai gyártó várhatóan a OnePlus 6T mellett mutatja be az új Bullets fülhallgatót, amely előre vetíti a jack elhagyását.

A gyártók az utóbbi néhány évben sorra kezdik elhagyni a 3.5 mm-es jack dugót a telefonokról, így tolva az embereket az USB C-s vagy még inkább a vezeték nélküli fülhallgatók vásárlásának irányába. Nemrég a OnePlus még reklámban nevette ki azokat, akik így tettek, ám mégis beállnak a sorba.

Ennek talán köze van ahhoz is, hogy a vezeték nélküli Bullett Wireless is jól teljesít, mindenesetre érdemes megnézni a hamarosan érkezÅ‘, vezetékes headsetet, amely alján már USB C csatlakozót találunk, így a neve Type-C Bullets. Az új kiegészítÅ‘ 2018 negyedik negyedévében érkezik, az ára továbbra is 20 dollár/euró, ez pedig nagyon jó ár egy ilyen fülhallgatóért, egy átlagos C-s füles ugyanis 50-100 dollár között kapható.

A OnePlus emellett számos fejlesztést is véghezvitt az új Bulletsen, így nagyobb dinamikatartománnyal, nagyobb jel-zaj aránnyal és alacsonyabb zajszinttel rendelkezik a Bullets v2-höz képest. A gyártó szerint a zenének tisztának és több mélyhanggal rendelkezÅ‘nek kell lennie, így igyekeztek kiegyensúlyozott hangzást biztosítani.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.