Újraindul a nagy sikerű Apple kampány: fotózz!

2016.02.02| Time

A tavalyi év nagy sikerére való tekintettel az Apple idén is elindítja a fotós kampányt.

2015-ben a Shot on iPhone 6 nevet viselÅ‘ felhívás idén értelemszerűen Shot on iPhone 6s néven fut ebben az évben. Tavaly a Cannes Grand Prix egyik fÅ‘díját vitte el a nyertes. Az új hirdetési kampányban 41 amatÅ‘r és profi fotós 53 képe szerepel a világ minden tájáról. Míg a korábbi verseny több témában is futott – tájképek és extrém közeli –, idén a fókuszt a portrékra kell helyezni, méghozzá finom, mindennapi pillanatok elkapására buzdítja a cég a fotózás szerelemeseit. Az Apple még a tavalyi Shot on iPhone 6 kezdetekor nyitotta márciusban a saját honlapján a felhívást, valamint rögtön ajánlott is hozzá fotós alkalmazásokat. Az elkészült műveket óriásplakátokon láthatták milliók világszerte, idén pedig ez megismétlÅ‘dik. A Time úgy tudja, a plakátos hirdetések huszonhat ország nyolcvanöt városában lesznek láthatók.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

Számos népszerű Samsung Galaxy készülék kimarad a One UI 9 frissítésből – itt a lista az érintett modellekről

2026.06.30
| Phone Arena
A One UI 9 érkezése új mesterséges intelligencia-funkciókat és továbbfejlesztett kezelőfelületet hoz, azonban több korábbi csúcskategóriás és középkategóriás Galaxy készülék számára ez lesz az út vége.
iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

iPhone 18 bemutató dátum - ekkor rántja le a leplet az Apple az új csúcsmobilokról

2026.06.29
| Phone Arena
A szeptemberi eseményen az iPhone 18 Pro modellek mellett a régóta pletykált hajlítható iPhone Ultra is bemutatkozhat, miközben az áremelésekről szóló találgatások továbbra is beárnyékolják a rajtot.
Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

Az Android rejtett automatizmusai: hat funkció, amely észrevétlenül könnyíti meg a mindennapokat

2026.06.14
| Android Police
Sok felhasználó külön alkalmazásokra esküszik, pedig az Android már évek óta olyan intelligens funkciókat kínál, amelyek maguktól dolgoznak a háttérben.
Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

Az iOS 27 lehet az a frissítés, ami végre iPhone-cserére ösztönzi a felhasználókat

2026.05.29
| 9to5Mac
Az Apple közelgő rendszerfrissítése minden eddiginél jobban az AI-ra építhet, ami sok régebbi iPhone tulajdonost válaszút elé állíthat.