Új marketingvezetőt nyert meg a Nokia

2010.11.26
Címkék:

A finn gyártó új vezetője, Stephen Elop komoly átalakításokra készül a szervezeti felépítésben, ennek egyik fontos része az új marketingvezető személye.

A finn gyártó új vezetÅ‘je, Stephen Elop komoly átalakításokra készül a szervezeti felépítésben, ennek egyik fontos része az új marketingvezetÅ‘ személye. Elop nem kisebb embert nyert meg a Nokiának mint a Jerri DeVard-ot, aki mögött már huszonöt év szakmai tapasztalat áll nagy nevű cégeknél, mint például a Verizon szolgáltató.

DeVard feladata lesz, hogy a Nokiát mint márkanevet újra az élvonalba lendítse, hiszen a Nokia N8 elég rosszul mutatkozott be, emlékezzünk csak a hosszú megjelenésre és a kezdeti negatív kritikákra a szaksajtótól. DeVardnak saját marketing cége is van New Yorkban, valamint tanácsadóként dolgozott a Microsoftnak többek között. A finnek remélik, hogy Amerikában is legalább olyan népszerűségre tehetnek szert mint az Apple, a Motorola vagy a HTC és a Samsung, amely cégek ügyfél-elégedettsége rendkívül jó arányú. DeVard január elsején kezd a Nokiánál.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

Samsung One UI 9: 23 újdonság, ami alapjaiban változtatja meg a Galaxy telefonok használatát

2026.09.07
| SammyFans
A Samsung új felülete nem egyszerű ráncfelvarrás: mesterséges intelligenciára épülő funkciók, átdolgozott gyorspanel, fejlettebb Bixby, komolyabb akadálymentesítési lehetőségek és új személyre szabási opciók érkeznek a Galaxy készülékekre.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.