Tovább gyűrűzik az Apple Pay probléma Magyarországon

2024.06.28| Telefonguru
Címkék:

Apple Pay

,

botrány


Meglepő, de kizárólag itthon van probléma, teljesen random összegű és darabszámú levonások történnek, semmilyen más ország nem érintett, lehet, hogy nem is az Apple a hibás?

Ahogy arról tegnap írtunk, több mint 24 órája kezdÅ‘dtek az iPhone-osok körében az Apple Pay-en keresztül ismeretlen és nem indokolt levonások. Van, akinek pár száz forint tűnt el a számlájáról, de van, akinek a félmillió forintot is eléri a kár már. Az összegek valós levonások, fÅ‘leg az OTP kártyások érintettek, de vontak le - bár jóval kisebb számban - Revolut, Erste, Raifaissen, CIB és egyéb számlákról is összegeket. 

A fÅ‘ gond az, hogy hiába törlik a kártyát az Apple Payben vagy veszik le a netes vásárlás összegét a károsultak minimumra, még olyan számlán is mínuszba ment az egyenleg, amin nincs hitelkeret, illetve tavaly lejárt kártyára szóló terhelés is megjelent az új kártyán, szóval teljes a káosz. 

Van, akinél olyan kártyáról vontak le összeget, ami rég nincs az Apple Payben vagy az Apple Store-ban rögzítve, de még az sem járt jól, aki 2 napja letiltotta a bankkártyáját, így is tűnik el a pénze. 

ÉrthetÅ‘ mód az Apple ügyfélszolgálata elérhetetlen, több ezer hívásuk lehet. Ami információt kaptunk, hogy az érintettek - és akik még nem - töröljék a kártyákat mindenhonnan, Tárcából és Apple ID alól is, telefonon, órán, Mac-en, mindenhol külön. 

Jelenleg sem az Apple ügyfélszolgálat, sem a bankok nem tudják, miért történnek a levonások - állítólag valaki azt az információt kapta az OTP-nél, hogy régebbi levonások jelennek meg újra és újra -, így várjuk a friss híreket.

 

A Bankszövetség is kiadott közleményt a szokatlan és aggasztó hibával kapcsolatban:

"Az Apple alkalmazásboltja tévesen, nagy volumenben terhelt magyar bankkártyákhoz tartozó számlákat 2024. június 26-án 18 órát követÅ‘en néhány órán keresztül. 

Az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetÅ‘en a téves tranzakciókról a bankszektor értesült, és közvetítÅ‘ szereplÅ‘ként azonnali intézkedéseket tett a helyzet kezelésére. 

Ennek megfelelÅ‘en a bankszektor felvette a kapcsolatot a szolgáltatóval.

Az eddigi információk alapján az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévÅ‘ elÅ‘fizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlÅ‘déssel. Fizikai terminálokon történÅ‘ vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek.

Az Apple tájékoztatása szerint semmilyen visszaélésre utaló jel nincs, az ügyféladatokkal kapcsolatosan nem történt visszaélés, adatok nem kerültek veszélybe. Az Apple fogadja a kapcsolódó ügyfélmegkereséseket.

Visszajelzésük alapján a technikai probléma miatt tévesen terhelésre került összegek visszatérítése az Apple által folyamatban van."

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

    A Samsung fizet, csak ne akard visszaküldeni az új S26 Ultrádat

    2026.03.18
    | Sammyfans
    A Samsung pénzzel próbálja visszatartani a Galaxy S26 Ultra vásárlókat. Akár 250 dolláros visszatérítést is kínálhat a cég, ha meggondolnád magad.
    Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

    Nagy frissítés jön az iPhone-okra: ezek az újdonságok érkeznek az iOS 26.4-ben

    2026.03.06
    | 9to5Mac
    Az Apple új iOS frissítése több alkalmazást és rendszerfunkciót is érint, köztük az Apple Musicot, az üzeneteket és az egészségfigyelést.
    Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

    Rejtett ujjlenyomat trükk a Samsung telefonokon

    2026.04.08
    | Android Authority
    Egy kevéssé ismert funkcióval teljesen új szintre emelhető a vezérlés a Samsungokon.
    Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

    Samsung elismerte: a Galaxy S26 Ultra kijelzője tényleg gyengébb lett

    2026.03.17
    | 9to5Google
    A Samsung végre kimondta azt, amit sok felhasználó már észrevett: a Galaxy S26 Ultra kijelzője valóban kompromisszumot köt a Privacy Display miatt.