A mobiltelefon ma már teljesen alaptartozéka az átlagembernek: csak Magyarországon a KSH adatai szerint 2019-ben ezer emberre 1061 mobiltelefon előfizetés jutott - tehát túlzás nélkül mondható, több mobil van hazánkban, mint ember (a csúcs egyébként érdekes módon 2008 volt, akkor 1223 előfizetés jutott ezer főre). Belegondolni is nehéz, mennyi mindenre használjuk: a telefonálás és email-írás mellett óra helyett, lépésszámláló helyett, fényképezőgép helyett, a legális online kaszinók megjelenése óta fogadni is lehet rajtuk, és így tovább.
Azonban ez nem volt mindig így: az ezredfordulón az ezer főre jutó előfizetések száma még csak 301 volt, és nem is olyan régen volt az, amikor még kuriózumnak számított, ha valakinek mobilja volt (ellenétben azzal, ami most van, mármint, hogy az a különleges, akinek nincs okostelefonja, vagy azt mondja magáról, nem ért hozzá, nem egy telefonguru).
Az első mobiltelefonnak nevezhető eszköz a Nokia Mobira Senator volt, 1982-ben dobták piacra,mint a neve is mutatja, prémium-csúcskategóriát képviselt, az első mobilhálózatot támogató készülék volt, és igazából autós telefonként használták; a súlya 10 kilót is megközelítette - igaz, így nehezebben lehetett otthon felejteni.
Két évvel később jelent meg a Motorola DynaTAC 8000X: ez már jobban hasonlított a mai foglamaink szerinti mobiltelefonra, nem egészen egy kiló volt (800 gramm) és alig 25 centi hosszú, egyszerűen túl drága volt legyártani (egy-egy darab gyártási költsége 4000 dollár volt), és alig egy óra beszélgetést tett lehetővé, így bukásra volt ítélve a koncepció.
A nyolcvanas évek alaphangulatát e két gyártó versengése adta meg: a Nokia Cityman és a Motorola MicroTAC próbálta megvalósítani a minél kisebb és könnyebb mobiltelefonok koncepcióját. A Nokia készüléke igazi siker lett, filmekben tűnt fel, igazi legenda lett, míg a Motorola könnyű súlyával hódított, mindössze 0,3 kilós volt, ugyanakkor üzemideje még mindig csekély.
A GSM technológia és az egységes európai mobilhálózat 1991-ben kezdte hódító útját, ettől kezdve váltak a mobilok tényleg mobillá. A Nokia egy évvel később jelentette meg első igazi tömeggyártott GSM-telefonját, a 1011-est, amely akkora volt már csak, mint egy nagyobb tévétávirányító, és a súlyát is sikerült fél kiló alá szorítani.
A hálózattal aztán felgyorsult a készülékek fejlődése is, innen már tényleg csak egy lépés volt a Nokia részéről a 2210-es (1994-ben jelent meg, ezzel egyidőben érkeztek az első csengőhangok is), két évre rá felzárkózott a Motorola is a StarTAC-kel, ez utóbbi már elegánsnak számított, kinyitható volt és szintén sok filmben szerepelt. Majd belépett a piacra a Samsung 1999-ben, megjelent az élő legenda, és az elpusztíthatatlan Nokia 3310-es.
A következő évek a színes kijelző, az egyre csökkenő méret, az MP3-lejátszás és a mobilkamera megjelenésével és elterjedésével teltek, de az igazi technológiai lépést az okostelefonok jelentették. Bár az első kísérlet már 1994-ben megtörtént egy érintőceruzás, monokróm kijelzős okostelefonra, az IBM Simon nevű készüléke nem ért el tömeges sikert, alig 50 ezer példányban kelt el. A második hullám a telefon számítógéppé alakítására tett kísérletben a Nokia Communicator és a Blackberry volt, de ezek még ugyancsak fizikai billentyűzettel rendelkeztek.
Az igazi truváj a jól ismert Apple nevű cég iPhone-ja lett: 2007-ben az első érintőképernyős, alma emblémát magán viselő kis gazfickóval kezdetét vette egy új korszak, amit az Android 2008-as megjelenése, a távol-keleti, utóbb kínai (Huawei, Xiaomi) gyártók dominanciája fémjelzett.
