Samsung Galaxy Note 6: USB C-vel és új Gear VR-rel

2016.05.02| SamMobile

A SamMobile friss hírei szerint a Samsung Galaxy Note 6 plusz két újdonsággal érkezhet meg hónapokon belül.

Azt már kvázi megerősítette a Samsung, hogy a Note 6 ugyanúgy por- és vízálló lesz mint a Samsung Galaxy S7 és a Samsung Galaxy S7 edge, valamint nem elképzelhetetlen, hogy az ujjlenyomat-olvasó helyett vagy mellett írisz szkenner is bekerül a repertoárba. Arról azonban a SamMobile tudósított először, hogy a Note 6-ba C típusú USB port is kerül. Ennél a csatlakozónál már teljesen mindegy, hogy melyik irányból próbáljuk bedugni a kábelt, teljesen szimmetrikus. Azt egyelőre nem tudni, hogy USB 3.1 vagy régebbi szabványt támogat majd az újdonság, bár logikus lenne a legújabb verzió támogatása, hiszen ennek segítségével az USB Power Delivery 2.0 is elérhető lenne, ez pedig a gyorsabb töltést teszi lehetővé, valamint támogatja a HDMI és Display Portokat.

Ez egy további fontos kérdést is felvet, miszerint a Samsung Galaxy Note 6-tal együtt vajon érkezik-e az új Gear VR vajon? A jelenlegi VR ugyanis még microUSB porttal érkezett, tehát az újdonsághoz szükség lenne egy átalakítóra vagy éppen egy teljesen új készülékre.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.