OUKITEL K10 – az üzemidő világrekorder

2018.03.19| Telefonguru

A kínai gyártó reklámkampánya egyértelműen az áramforrás köré épül, amelyben nem is fogunk csalódni és talán másban sem.

,,Mindig azt gondoltam, hogy a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Egy barátom éri el, családban marad” – mondta a száguldó cirkusz hétszeres világbajnoka egy BBC interjúban. A kínai gyártó fejében is valami hasonló fogalmazódott meg. A világ legnagyobb akkumulátorával szerelt okostelefonját házon belül győzték le, a K8000 személyében. Az üzemidő királyának uralkodása tiszavirág-életű volt, az új bajnok megérkezett.

Az OUKITEL K sorozatának zászlóshajója és egyben a család legújabb tagja, 11.000 mAh kapacitású akkumulátorral büszkélkedhet! Az OukiTel K10 reklámkampánya egyértelműen az áramforrás köré épül, amelyben nem is fogunk csalódni. A telefon másik kiemelkedő tulajdonsága a gyorstöltési technológia, de erről majd később.

Az OukiTel K10 teszt ide kattintva folytatódik.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.