Összeállt az Apple és az IKEA

2017.08.11| Engadget

A svéd bútorgyártó több terméke támogatja az Apple HomeKit-et egy szoftverfrissítés után.

Az IKEA intelligens izzói mostantól együttműködnek az Apple otthoni termékeket kiszolgáló rendszerével. A svéd cég a Tradfri okos világítási családot nemrég mutatta be, méghozzá elérhető áron. Év elején bejelentették, hogy idén integrálják a Tradfrit az Apple HomeKit-tel, ez pedig már elérhető, egyszerűen csak szoftvert kell frissíteni a hubokon, extraként pedig már a Philips készülékekkel is működnek az izzók. A termékcsalád idén októberben színes izzókkal bővül.

Az Apple nagyon tolja a HomeKit vonalat, már negyvenhat Apple Store-ban kipróbálhatják az ügyfelek a különféle lehetőségeket, lámpákat, fényeket, hogy reális képet kapjanak arról, otthon mennyire van rá szükségük. Az érkező iOS 11 rendszerben szintén nagy hangsúlyt kap a HomeKit támogatás.

Az IKEA részéről ez egy nagyszerű lépésnek tekinthető, hiszen egyrészt megerősítésként szolgál arra, hogy nagyon is elkötelezettek az intelligens otthonok mellett, másrészt pedig a meglévő ügyfelek számára is ingyen biztosította a plusz szolgáltatást.

 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.