Nem lesz töltő a Xiaomi Mi 11 mellett sem

2020.12.28| Android Police

A kínai gyártó vezérigazgatója Weibon mutatta be a márka új telefonjának megdöbbentően könnyű és vékony csomagolását.

Furcsának tűnhet, ha egy vezérigazgató egy közösségi portálon egy új telefon dobozáról informál, nem pedig magáról az eszközről, ennek egy magyarázata lehet, a csomagolás rendkívül vékony és könnyű, ami fő oka az, hogy nem mellékelnek a telefon mellé töltőt.

Az Apple és a Samsung után a Xiaomi is beáll a sorba a „környezetvédelem” jegyében. Lei Jun is megjegyzi, hogy az embereknek otthon számos, használaton kívüli töltő hever a szekrények mélyén, ez pedig káros a környezetre.

Szerencsére Ice Universe szerint a vállalat nem egyszerűen kivett a dobozból a költségcsökkentés jegyében egy, a telefon használatához nélkülözhetetlen kiegészítőt, utalványt vagy engedményt tesz a vásárlók számára, akik így olcsóbban juthatnak hozzá fali töltőhöz. Erre szükség is van, ugyanis a vállalat nyilvánosan gúnyolta ki a riválisait októberben, amikor kiderült, hogy tényleg töltő nélkül szállítják az idei csúcsmobilokat. MA lesz a Xiaomi Mi 11 hivatalos bejelentése, így hamarosan többet is megtudunk az eszközről és a töltő lehetőségeiről a cég konferenciája során.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Brutális, 8 perc alatt tölt a Xiaomi 210W-os töltője!

Brutális, 8 perc alatt tölt a Xiaomi 210W-os töltője!

2022.09.06
| Xiaomi Today
A Xiaomi 210W-os gyorstöltőjével új rekordot állított fel 0%-ról 100%-ra 8 perc alatt.
Xiaomi Spring Week: akciók a Xiaominál

Xiaomi Spring Week: akciók a Xiaominál

2022.04.20
Elkezdődött a Xiaomi Spring Week 2022, amelynek ajánlatai 2022. április 19-től május 1-ig lesznek elérhetőek
A Xiaomi Redmi 11A legfontosabb adatai kiszivárogtak a TENAA által

A Xiaomi Redmi 11A legfontosabb adatai kiszivárogtak a TENAA által

2022.11.13
| GsmArena
Xiaomi Redmi 11A - 6,7 hüvelykes 1650 x 720 pixeles HD kijelző, 5000 mAh-s akkumulátor 40.000 forintért!?
Öt Samsung Galaxy S21 alternatíva

Öt Samsung Galaxy S21 alternatíva

2021.01.18
| Android Authority
Íme öt okostelefon, amin érdemes elgondolkodni valamelyik Samsung Galaxy S21 vásárlása előtt.