Nem lehet fusiban kicserélni az iPhone 12 kameráit

2020.10.31| GSM Arena

Az iFixit egyértelműen kijelentette, hogy az Apple iPhone 12 kameráit csak hivatalos Apple technikusok cserélhetik ki.

Amikor anno az Apple ujjlenyomat-olvasót tett az iPhone 5s-be, lehetetlenné tette a cserét nem hivatalos szervizeknek, mivel egy hamis olvasó megkerülheti a biztonságot. Ám az évek során egyre több alkatrészt vált nehézkessé cserélni.

Az iPhone 12 szétszedése és tesztelése során az iFixit megállapította, hogy a kamera kivétele és egy másik telefon azonos moduljával történő cseréje komoly problémákat okoz és nem csak arra gondolunk, hogy egy kijelző csere után hibaüzenetet dob a telefon.

Nem, ez inkább hibának tűnik. A kamera működik, de állandó problémákat vet fel: egyes kameramódok nem működnek és az ultraszéles fényképezőgép nem hajlandó bekapcsolni fotó módban. Furcsa módon a videóknál remekül működik.

Még furcsább, hogy ugyanezt a cserét az Apple iPhone 12 Pro telefonnal gond nélkül megtehetjük, az új modul remekül működik, széles, ultraszéles, tele kamera, mindegyik, minden kamera módban tökéletesen teszi a dolgát.

Az iFixit magyarázata szerint az Apple megváltoztatta az oktatási kézikönyveket. Az iPhone 12-es szériától kezdve a kijelző és a kamerák cseréjéhez egy System Configuration tool használata szükséges, amely az Apple szervereihez csatlakozik, mielőtt programozná a szervizes az új alkatrészt a megfelelő működés érdekében.

Korábban (az XR/XS generációtól kezdve) erre csak az akkumulátor cseréje esetén volt szükség. A biztonsági összetevők - az Face ID vagy az Touch ID, amelyek a kijelzőbe vannak ágyazva és külön nem módosíthatók - megváltoztatása teljesen más téma és a Security Enclave átprogramozását igényli.

Hugh Jeffreys, aki a YouTube egyik legnagyobb technikai javítócsatornáját üzemelteti, ugyanazokkal a problémákkal találkozott, mint az alábbi videóban láthatja. A kamera témája 8:50-nél kezdődik, de érdekes az egész videó, amely az iPhone 12 javíthatóságának (vagy még inkább annak hiányának) mélyreható értékelése.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

Samsung One UI 9 (Android 17): mely Galaxy készülékek kaphatják meg az új rendszert?

2026.02.16
| Sammyfans
Közeleg az Android 17 alapú frissítés – mutatjuk, mire számíthatnak a Galaxy telefonok és tabletek tulajdonosai.
Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

Csendben mindent megváltoztatott az Apple az iPhone-odon – sokan észre sem veszik ezt az iOS 26 trükköt

2026.01.16
| 9to5Mac
Az Apple szinte észrevétlenül alakította át az Always On Display működését iOS 26-ban, és a változás teljesen megosztja az iPhone-felhasználókat.
A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

A Sony új telefonjai már most közönségkedvencek – pedig szinte semmit sem tudunk róluk

2026.02.13
| Phone Arena
A felhasználók elsöprő támogatása esélyt adhat a japán gyártónak az Apple-Samsung duopólium megbontására.
A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

A One UI rejtett audió trükkje, amiről valószínűleg nem is tudtál

2026.02.20
| SamMobile
Így működik a „Külön alkalmazáshang” – korlátozott, de hasznos hang-multitasking a Galaxy készülékeken.