Már használt készülékekre is lehet biztosítást kötni

2021.09.30| Telenor

Új, hiánypótló szolgáltatás a Telenornál: már használt telefonokra és egyes kiegészítőkre is köthető készülékbiztosítás.

A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is köszönhető, hogy egyre többen kötnek a mobilszolgáltatójuknál biztosítást az ott vásárolt telefonjaikra és kiegészítőikre.

A változó ügyféligények kiszolgálására a Telenornál elérhető készülékbiztosítás mostantól használt – akár máshol vásárolt – telefonokra, valamint IMEI- vagy sorozatszámmal rendelkező egyéb készülékekre, például táblagépekre, okosórákra is elérhető lesz, lakossági és üzleti ügyfelek részére egyaránt.

Részben a világjárvány miatt 2020-ban 11, 2021-ben pedig 19 százalékkal növekedett a mobiltelefonálással töltött összes idő a KSH adatai szerint. Ezzel együtt növekedett a meghibásodás és a balesetek kockázata, illetve az ezekből adódó károk esetleges mértéke is.

A Telenor Magyarország tapasztalata szerint a legtöbb káresemény a készülék leejtéséből adódik, de főzés, takarítás, vagy gyerekfürdetés közben vízbe került készülékekkel is gyakran találkoznak a munkatársak. Ugyanígy építkezés, közlekedés vagy éppen bulizás során is sűrűn előfordulnak súlyos károkkal járó balesetek. Jó tudni, hogy a biztosítás a kiválasztott csomagtól függően ilyen esetekre is érvényes lehet.

A Telenor 2021 szeptemberétől bővíti a biztosítható készülékek körét. Az új készülékbiztosítási ajánlat különlegessége, hogy a Telenornál vásárolt új mobiltelefonokon túl már biztosítás köthető:

  • tabletre és sorozatszámmal rendelkező kiegészítőkre is
  • a Telenornál vásárolt, de a biztosítás megkötése pillanatában már használt mobiltelefonra
  • a Telenor saját üzleteiben 6 hónapnál nem régebben vásárolt tabletre és kiegészítőre
  • és olyan máshol – nem a Telenornál – vásárolt használt készülékekre, amelyek szerepelnek a biztosítható mobiltelefonok listáján.

A készülékbiztosítás akár már havi 390 forinttól elérhető és az újonnan kötött biztosításokra automatikusan egy hónap havidíj-kedvezmény jár, azaz a biztosítás díját csak a második hónaptól kell fizetni. A biztosítás havi összege az adott telefon, táblagép vagy kiegészítő esetében is a készülék értékétől és a választott biztosítási csomagtól függ.

A készülékbiztosítás az adott készülék garanciáját nem befolyásolja, a maximális fedezeti idő 60 hónap. A biztosítás a választott csomagtól függően a káresemények széles körére fedezetet nyújt, mint például a véletlenszerű károsodás (leejtés, törés hirtelen folyadékkal való érintkezés stb.), a lopás, a párásodás vagy a garanciális időn túli belső meghibásodás. Egy előfizető több készüléket és tartozékot is biztosíthat, legyen szó akár lakossági, akár üzleti telenoros előfizetésről.

A biztosítás részleteiről további információ a www.telenor.hu/keszulekbiztositas oldalon található. Az új készülékek biztosítása már online is intézhető, a használt mobilkészülékekre, okoseszközökre és egyéb kiegészítőkre szóló biztosítást jelenleg a Telenor üzleteiben tudják megkötni az érdeklődők.

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.