Lesz fényes fekete iPhone 7!

2016.09.02| 9to5Mac

Pár napja felbukkant egy fotó, amelyen az új Apple telefonok SIM tálcái látszanak. Mind az öt színben.

Az Apple iPhone 7 jövő hét pénteken mutatkozik be. Azt már tudni lehet, hogy külsőre még mindig ugyanazt a megoldást alkalmazza javarészt a gyártó, tehát a dizájn marad, mindössze a hátlapon található antenna csíkok kerülnek máshova, valamint teljesen új kamerákat alkalmaznak a jobb minőség érdekében; az 5.5 colos iPhone 7 Plus esetében dual kamerát. Az újdonságok között köszönthetjük a Macotakara japán oldal szerint várhatóan az új színt is, amely Space Black néven kerül vissza a köztudatba, így összesen ötféle színből választhatnak a vásárlók. Jó hír, hogy az Apple nem lecseréli a Space Grey árnyalatot, hanem inkább kiegészíti a kínálatot.

A Space Black ugyanaz a szín, amelyet az „új” 2013-as Mac Pro vagy az Apple Watch modelleknél már megismertünk. A Macotakara azt is állítja, hogy mind a két iPhone optikai képstabilizátort is, valamint a CMOS szenzor is nagyobb lesz, az 1/3.2 colos helyett 1/3.06 colost használnak.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

iOS 26.2: Négy újítás, amit minden nap használni fogsz

2025.12.12
| 9to5mac
Az új iOS 26.2 frissítés tele van olyan fejlesztésekkel, amelyek érezhetően kényelmesebbé teszik a mindennapi iPhone-használatot.
A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

A Galaxy S27 Ultra feltámaszthatja a Samsung egyik legmenőbb kamerás trükkjét 2018-ból

2025.12.19
| Android Headlines
Egy friss hír szerint a Samsung komolyan fontolgatja, hogy visszahozza egyik legkülönlegesebb kamerás megoldását, amelyet utoljára a Galaxy S9 szériában láthattunk 2018-ban.
A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.