Júniusban jön az AirPods Studio

2020.05.25| GsmArena
Címkék:

apple

,

airpods studio


Egyes jelentések szerint június végén, a WWDC rendezvényen ránthatja le az Apple a saját márkás fejhallgatójáról a leplet.

Egy ideje már pletykálják, hogy saját márkás fejhallgatót készül bemutatni az Apple és most ennek hatására nyilatkozott a cég a hamarosan megjelenő AirPods-ról. Az új fejhallgató az AirPods Studio nevet fogja kapni. Korábban az a hír járta, hogy a fejhallgató valamikor az év második felében kerül bemutatásra, most pedig az röppent fel, hogy jóval az év vége előtt már láthatjuk is.

Egy informátorunk állítja, hogy az új Studio fejesek gyártását már elkezdte az Apple. Ebből adódóan a következő hónapban több mindent tudhatunk majd meg a készülékről. A MacRumors szerint az Apple június végén, a WWDC rendezvényen rántja le a leplet az AirPods Studio-ról, bár az is előfordulhat, hogy a vállalat egy külön rendezvényen mutatja be a saját márkás fejhallgatóját.

 Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

Az AirPods Studio vételára 349 dollár körül fog mozogni, ami igen borsos, viszont ezzel egy kategóriába kerül a prémium fejhallgatókkal. A fülek melletti rész borítása és a fejpánt is mágneses lesz, ezzel pedig teljes mértékben egyénre szabható lesz.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

A Samsung Galaxy S23 Ultrával véget ért egy korszak

2024.04.03
| SamMobile
A Samsung Galaxy S23 Ultra talán az utolsó a maga nemében, és egy nem kevesebb, mint kilenc évig tartó korszak végét jelenti. Ha ismeri Samsung történetét, akkor lehet, hogy már összerakta a puzzle darabjait. Természetesen az ívelt kijelzős korszakra gondolunk.
Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

Az iPhone 16 Pro forradalmi újítása...

2024.04.15
| PhoneArena
Kíváncsi vagy, hogy az új iPhone 16 Pro miként számol le a lencsefényszórás problémájával? Kattints és fedezd fel a forradalmi kameratechnológiát!
Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

Brutálisan olcsó lett az IKEA új gyorstöltője

2024.03.21
| Phone Arena
Ha megbízható gyorstöltőt keres telefonjához vagy táblagépéhez, általában az Apple boltban vagy a Samsung üzletben vásárol, ha eredeti tartozékokat szeretne, vagy esetleg viszonteladónál valami márkásat.
Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

Baj van a Samsung mobilokkal, lehet téged is érint

2024.05.03
| PhoneArena
Ismerd meg a legfrissebb Samsung One UI 6.1 frissítés kihívásait és a leállás hátterét a Galaxy S22 készülékeken!