Jön az Amazfit GTR 2 és GTS 2

2020.10.28| GsmArena

Kína után Angliába és Amerikába is megérkezik, majd később hazánkat is eléri a Xiaomi két új okosórája.

Szeptemberben került bemutatásra Kínában az Amazfit GTR 2 és GTS 2, most pedig megérkezett Angliába és Amerikába is, a késÅ‘bbiek során pedig még több országban kerül kereskedelmi forgalomba.

Már az angliai és amerikai dátumot és árakat is tudni lehet. Az Amazfit GTR 2 és GTS 2 okosórák 159 fontba fognak kerülni, amik 179 dollárnak felelnek meg, ez nagyjából 55-60 ezer forintot jelent átszámítva. Míg a GTR 2 október 30-án mutatkozik be, addig a GTS 2 november 1-jén. Az okosórkaát összesen három színben lehet majd megvásárolni, melyek a fekete, az arany és a szürke árnyatok lesznek.

A GTS 2 igencsak kézenfekvÅ‘ tervezést kapott, ugyanis téglalap alakú alumínium házzal rendelkezik. A kijelzÅ‘je egy 1,65 hüvelykes AMOLED panel, valamint 20 mm-es szilikon szíjjal fog rendelkezni. A GTR 2 ezzel szemben kör alakú lesz, ez egy kisebb, 1,39 colos AMOLED kijelzÅ‘t kap. Ez utóbbi két változatban lesz elérhetÅ‘, az egyik egy 22 mm-es szilikon szíjú, sportosabb alumínium házzal, a másik pedig klasszikus kiadás rozsdamentes acél vázzal, 22 mm-es bÅ‘r szíjjal.

A másik szembetűnÅ‘ különbség nem más, mint az akkumulátor élettartama. Az Amazfit GTS 2 egy 246 mAh-es egységet kap, ami rendszeres használat mellett egy teljes hétig is kibírja, energiatakarékos módban meg akár 20 napig is. A GTR 2 majdnem dupla akkora akkumulátorral rendelkezik, ugyanis 417 mAh-es cellái lesznek, amely folyamatos használattal két hétig is bírja, energiatakarékos módban pedig 38 napig.

Az órák súlyát nagyban befolyásolja a szíj anyaga, de anélkül elmondható, hogy a GTS 2 a maga 24,7 grammjával a legkönnyebb, amíg a Classic kiadású GTR 2 a legnehezebb, ami 39 grammot nyom.

Mind a két modell rendelkezik pulzusérzékelÅ‘vel, giroszkóppal, légnyomás- és fényérzékelÅ‘vel, valamint beépített GPS és GLONASS vevÅ‘kkel is. Mind a kettÅ‘ 5ATM víz- és porállósággal bír. Összesen 12 sportot lehet nyomon követni rajtuk, illetve Bluetooth 5.0 segíti elÅ‘ a minél gyorsabb párosítást a készülékekkel. Mind a két kivitel fel lett szerelve hangszóróval és beépített mikrofonnal, ezek kiváltják Amazon Alexát, viszont az asszisztensi szolgáltatás nem szűnik meg.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.