Jön az Amazfit GTR 2 és GTS 2

2020.10.28| GsmArena

Kína után Angliába és Amerikába is megérkezik, majd később hazánkat is eléri a Xiaomi két új okosórája.

Szeptemberben került bemutatásra Kínában az Amazfit GTR 2 és GTS 2, most pedig megérkezett Angliába és Amerikába is, a későbbiek során pedig még több országban kerül kereskedelmi forgalomba.

Már az angliai és amerikai dátumot és árakat is tudni lehet. Az Amazfit GTR 2 és GTS 2 okosórák 159 fontba fognak kerülni, amik 179 dollárnak felelnek meg, ez nagyjából 55-60 ezer forintot jelent átszámítva. Míg a GTR 2 október 30-án mutatkozik be, addig a GTS 2 november 1-jén. Az okosórkaát összesen három színben lehet majd megvásárolni, melyek a fekete, az arany és a szürke árnyatok lesznek.

Jön az Amazfit GTR 2 és GTS 2

A GTS 2 igencsak kézenfekvő tervezést kapott, ugyanis téglalap alakú alumínium házzal rendelkezik. A kijelzője egy 1,65 hüvelykes AMOLED panel, valamint 20 mm-es szilikon szíjjal fog rendelkezni. A GTR 2 ezzel szemben kör alakú lesz, ez egy kisebb, 1,39 colos AMOLED kijelzőt kap. Ez utóbbi két változatban lesz elérhető, az egyik egy 22 mm-es szilikon szíjú, sportosabb alumínium házzal, a másik pedig klasszikus kiadás rozsdamentes acél vázzal, 22 mm-es bőr szíjjal.

A másik szembetűnő különbség nem más, mint az akkumulátor élettartama. Az Amazfit GTS 2 egy 246 mAh-es egységet kap, ami rendszeres használat mellett egy teljes hétig is kibírja, energiatakarékos módban meg akár 20 napig is. A GTR 2 majdnem dupla akkora akkumulátorral rendelkezik, ugyanis 417 mAh-es cellái lesznek, amely folyamatos használattal két hétig is bírja, energiatakarékos módban pedig 38 napig.

Az órák súlyát nagyban befolyásolja a szíj anyaga, de anélkül elmondható, hogy a GTS 2 a maga 24,7 grammjával a legkönnyebb, amíg a Classic kiadású GTR 2 a legnehezebb, ami 39 grammot nyom.

Mind a két modell rendelkezik pulzusérzékelővel, giroszkóppal, légnyomás- és fényérzékelővel, valamint beépített GPS és GLONASS vevőkkel is. Mind a kettő 5ATM víz- és porállósággal bír. Összesen 12 sportot lehet nyomon követni rajtuk, illetve Bluetooth 5.0 segíti elő a minél gyorsabb párosítást a készülékekkel. Mind a két kivitel fel lett szerelve hangszóróval és beépített mikrofonnal, ezek kiváltják Amazon Alexát, viszont az asszisztensi szolgáltatás nem szűnik meg.

 

 

Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért! Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

iPhone 17 Pro – Ezekkel az új funkciókkal érkezik idén ősszel

2025.05.28
| MacRumors
Bár az iPhone 17 Pro és iPhone 17 Pro Max modellek hivatalos bemutatója csak 2025 szeptemberére várható, már most számos pletyka látott napvilágot az Apple következő csúcskészülékeiről.
A Samsungosok évek óta vágytak erre az ébresztőóra funkcióra – a One UI 8 végre elhozta

A Samsungosok évek óta vágytak erre az ébresztőóra funkcióra – a One UI 8 végre elhozta

2025.05.30
| Phone Arena
A One UI 8 jelenleg béta állapotban érhető el a Galaxy S25 sorozatra, és bár a figyelem leginkább a látványos újításokra irányul, néhány kisebb, ám annál hasznosabb fejlesztés is helyet kapott.
Ez a hasznos Samsung Galaxy Watch funkció mostantól szinte mindenhol elérhető

Ez a hasznos Samsung Galaxy Watch funkció mostantól szinte mindenhol elérhető

2025.06.06
| Android Police
A Samsung okosórái az évek során egyre több egészségügyi funkcióval gazdagodtak: már nemcsak a pulzusunkat és a vér oxigénszintjét figyelik, hanem akár a testzsírszázalékunkat is képesek mérni.
Az iOS 19 egyik legjobban várt újítása: végre megtudjuk, meddig tart a töltés

Az iOS 19 egyik legjobban várt újítása: végre megtudjuk, meddig tart a töltés

2025.05.28
| 9tomac
Az Apple végre egy olyan apró, de annál hasznosabb funkcióval bővíti az iPhone-t, amire a felhasználók már évek óta várnak.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Milyen telefontokkal védi telefonját?


nem használok tokot
a lehető legolcsóbbat veszem
designos tokot használok
a legnagyobb védelmet nyújtó tokot veszem



Korábbi szavazások eredményei