Januárban jöhet is a Galaxy S9

2017.09.05| Phone Arena
Címkék:

Samsung

,

Galaxy S9


Meglepő ugyan, de akár már karácsony után bemutatkozhat a Samsung Galaxy S9.

Napokon belül érkezik a tizedik évfordulóra készített Apple iPhone 8, egészen pontosan szeptember 12-én. Várhatóan méretesen felkavarja a mobilok piacát annak ellenére is, hogy piszok drága lesz. A Samsung ezzel pedig maximálisan tisztában van és erősen beleszól a Galaxy S9 fejlesztéseibe. A Samsung Galaxy S8 párosa idén márciusban mutatkozott be és jelent is meg nem sokkal később, a gyártó viszont nem várja meg a teljes egy évet, állítólag már januárban bemutatja a Samsung Galaxy S9-eket és február közepétől értékesíti is, így védené meg a zászlóshajók értékesítéseit az iPhone 8-cal szemben.

A korai indítás pletykájának alapja, hogy a Samsung Display már novemberben elkezdi az új generációs Galaxy S modell OLED panelének gyártását, két hónappal előbb, mint tavaly a Galaxy S8 idején tette. A megjelenítőt általában minden más alkatrész előtt szállítják le és rá két-három hónapra várható a bejelentés, addig tart az összeszerelés, ha a korábbi éveket vesszük alapul. A Samsung Galaxy S9 megőrzi majd a frissen megjelent Infinity Display kialakítást, a Qualcomm Snapdragon 845 nevű, még be sem jelentett processzort kapja, valamint várhatóan hasonló, dual kamerarendszert, mint a Samsung Galaxy Note 8.

Az S9-nek meg kell őriznie az elődje hosszúkás képernyőformájú tényezőjét, de a Qualcomm következő generációs high-end lapkakészletét (néhány piacot), amelyet Snapdragon 845-nak nevezhetünk. A kettős hátsó kamerarendszert is elfogadhatjuk, a Galaxy Note8 (valamint az iPhone 8).

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

A Galaxy S23 Ultra 10x zoomját hiányolja minden fotós – miért volt ez a Samsung egyik legjobb kameramegoldása?

2025.11.14
| SamMobile
A 10x optikai zoommal felszerelt Galaxy S23 Ultra egyedi hardveres előnyeit a Samsung azóta sem tudta teljesen pótolni, pedig ez volt az a funkció, ami valóban különlegessé tette az Ultrát.
7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

7 hatalmas újítás, amiért a Galaxy S26 Ultra minden eddigi Samsungot lekörözhet

2025.10.29
| Phone Arena
A Samsung hamarosan bemutatja legújabb csúcskészülékét, a Galaxy S26 Ultra modellt, amely már most hatalmas izgalmat váltott ki a technológiai világban.
Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

Samsung Galaxy Trifold – Három akkumulátor a forradalmi hajlítható telefonban

2025.10.10
| Android Central
Egy frissen kiszivárgott kép és szabadalmi dokumentum alapján úgy tűnik, hogy a Samsung egészen újszerű technikai megoldással készül a közelgő Galaxy Trifold modellhez.
Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

Színváltó iPhone botrány: az iPhone 17 Pro Cosmic Orange-ból Rose Goldra változik

2025.10.20
| Phone Arena
Neked is színváltós lett a narancs iPhone 17 Pro-d? Úgy tűnik, újabb „gate” botrány rázta meg az Apple-t – ezúttal a „#colorgate” néven elhíresült jelenség, amely az iPhone 17 Pro és Pro Max modelleket érinti.