Itt a Windows Phone 8!

2012.06.21| Phone Arena

Tegnap a Microsoft 2012 Developer Summit rendezvényén hivatalosan is lerántották a leplet a Windows Phone 8 rendszerről.

Tegnap a Microsoft 2012 Developer Summit rendezvényén hivatalosan is lerántották a leplet a Windows Phone 8 rendszerrÅ‘l. A WP8 rengeteg közös funkcióval bír majd az asztali Windows 8-cal és a tablet változattal is, fÅ‘ iránynak az egységesítést célozta meg a redmondi cég. Ennek megfelelÅ‘en mind a mobil, mind a PC-s változat ugyanazzal a kernellel, fájlrendszerrel, multimédia-támogatással érkezik. Ez pedig nemcsak a fejlesztÅ‘k, de a hardvergyártók számára is jó hír, hiszen így mindkét platform esetében ugyanazokat a drivereket használhatják. A Windows Phone 8 újításai között található a többmagos processzorok támogatása – az elsÅ‘ tesztek igen impozánsak lettek –, megszűnik a 480×800 képpontos kijelzÅ‘k egyeduralma, ugyanis támogatott az 1280×768 (WXGA) és az 1280×720 pixel (720p) felbontás is. Nagyon fontos újítás a microSD-támogatás megjelenése, a Windows Phone 7 ugyanis egyáltalán nem támogatta a cserélhetÅ‘, külsÅ‘ tárhelyeket. A bemutatót Joe Belfiore a továbbfejlesztett HTML5 és JavaScripttel elérhetÅ‘ Internet Explorer 10-zel kezdte, ez ugyanis a gyári böngészÅ‘ a Windows 8-ban.

A Windows 8-hoz a navigációt a Nokia adja, a térképadatokat pedig a Navteq. Jelenleg csak a Nokia Lumia modelleken érhetÅ‘ el hivatalosan a Nokia Maps, ám a WP8-cal minden készüléken használható lesz az ingyenes és offline navigáció. A következÅ‘ újítás a továbbfejlesztett és újrarajzolt fÅ‘képernyÅ‘, amely bár még mindig megmarad a minimalista dizájnnál – fekete háttér elÅ‘tt színes csempék –, mégis jobban személyre szabható lesz, hiszen elérhetÅ‘k a többféle méretű csempék és lényegesen többféle szín a WP7-hez képest.

Nem esett még szó a Windows Phone 8 NFC-támogatásáról. Az NFC igen egyszerű és gyors adatcserét, készülék-párosítást, valamint mobil-fizetést tesz lehetÅ‘vé, ez utóbbit a Wallet funkcióval, amely hitelkártyával és PayPal accounttal egyaránt használható. Jó hír, hogy a Windows Phone 7.5-re írt alkalmazások gond nélkül futnak majd a WP8-on, ám rossz hír, hogy nem lesz elérhetÅ‘ az új rendszer egyetlen, jelenlegi Windows Phone mobilra sem hivatalosan, a Microsoft ezt a hardveres különbségekkel magyarázza. A jelenlegi WP modellekre, beleértve a frissen debütált Nokia Lumia 900-at is, a Windows Phone 7.8 érkezik valamikor, ám ez is csak a csúcskategóriás modellekre. Bár minden újítást nem tudnak belezsúfolni az átmeneti szoftverbe, az új Start képernyÅ‘ biztosan benne lesz. A WP7.8 egyelÅ‘re csak a Nokia Lumia 900, a Samsung Focus S és a HTC Radarra várható.



A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

Mark Zuckerbergnek Samsungja van, de nem a Galaxy S26 Ultra vagy a Fold8

2026.09.25
| Sammyfans
A Meta vezérigazgatóját egy friss interjú során Samsung okostelefonnal a kezében kapták lencsevégre, a készülék pedig a jelek szerint nem a vállalat legújabb csúcsmobilja, hanem egy több mint kétéves Galaxy S24 Ultra lehet.
Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

Leárazta a Samsung a Galaxy Watch 9-et

2026.09.14
| 9to5Google
Miközben szinte minden drágul, a Samsung most éppen ellenkező irányba megy: jelentősen csökkentette a Galaxy Watch 9 árát.
Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

Bemutatkozott a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max – 8500 mAh-s akkumulátorral és két 200 MP-es kamerával

2026.09.23
| 9to5Google
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstelefonjait Kínában: megérkezett a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max. A két készülék komoly hardvert, hatalmas akkumulátort és összesen két 200 megapixeles kamerát kínál, miközben a Xiaomi egy új adatvédelmi funkcióval is megpróbálja felülmúlni a Samsung megoldását.
Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

Hat rejtett Samsung alkalmazás, amit minden Galaxy tulajdonosnak érdemes kipróbálnia

2026.09.12
| Android Authority
A Galaxy telefonok rengeteg olyan funkciót rejtenek, amelyekről sok felhasználó talán még csak nem is hallott. Ezek az alkalmazások és kiegészítők nem feltétlenül részei az alapcsomagnak, mégis jelentősen kényelmesebbé, testreszabhatóbbá vagy éppen professzionálisabbá tehetik a One UI használatát.